
Az évad első bemutatójaként Nagy Regina rendezésében színre viszik a Légy jó mindhalálig című musicalt
Fotó: Tibor Jäger/Harag György Társulat
Magyar és világirodalmi klasszikusokkal, valamint sok zenével indítja az új évadát a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, amely a saját bemutatók mellett számos vendégelőadással várja közönségét – közölte az erdélyi színház.
2022. szeptember 27., 15:222022. szeptember 27., 15:22
Az évad első bemutatójaként Nagy Regina rendezésében színre viszik a Légy jó mindhalálig című musicalt. A produkcióban a 18 színművész mellett 18 gyermekszínész is színpadra lép.
A Petőfi-emlékév részeként Béres László állítja színpadra A helység kalapácsa című eposz-paródiát, amely Czári Tibor zenéjének köszönhetően szintén zenés produkció lesz. Ezt követően a társulat egykori tagja, Márkó Eszter fogja rendezni a Hegedűs a háztetőn című musicalt.
Botos Bálint egy igencsak aktuális, a világháborús időszak okozta gazdasági válságot és annak minden problémáját idézi meg a Kasimir és Karoline című előadásban. Szardar Tagirovszkij, a társulat alkalmazott rendezője az évad végén állítja színpadra Brecht Jóembert keresünk (A szecsuáni jólélek) című drámáját.
Bérletcsere keretében Szatmárnémetibe érkezik a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Tóték című előadása, illetve az Amikor telihold ragyog a turkáló felett című produkció. Székelyudvarhelyről a Száll a kakukk fészkére, Nagyváradról pedig Az öngyilkos című előadás lesz látható Szatmárnémetiben.
Radnóti Miklós írásaiból Kovács Éva rendezi a Dögölj meg, dögölj meg hát világ. című Radnóti-estet, Lendvai Zoltán pedig Varga Lóránd Interaktív című írásának ősbemutatóját rendezi meg Szatmárnémetiben az európai uniós forrásokból megújuló Ács Alajos Stúdió újraavatására készülve.
A tervek szerint a Harag György Társulat szervezi meg az idei Interetnikai Színházi Fesztivált, amelyre több mint 15 produkció érkezik majd Románia kisebbségi (magyar, német, zsidó és roma) színházi műhelyeiből.
Emlékünnepre készülnek Koltón a Teleki-kastélyban, ahol egykor Petőfi Sándor és Szendrey Júlia töltötte mézesheteit. Miért nevezték „vad” grófnak Teleki Sándort, miként barátkozott össze az arisztokráciát megvető Petőfivel?
Nagyváradon másodszor rendezik meg szeptember 4. és 6. között a Zsidó Kulturális Napokat. A rendezvény kapcsán Rézműves Róberttel, a Nagyváradi Zsidó Hitközség kántorával és előimádkozójával beszélgettünk.
A roma kultúra ihlette alkotásokat sorakoztat fel a RROMA Film Festival, amelyet szeptember 4. és 6. között szerveznek meg Brassóban és a Brassó megyei Ágostonfalván.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
szóljon hozzá!