Hirdetés

Pert nyert a Kriterion

Eltiltotta a Legfelsőbb Bíróság a szárnyas jelkép használatától a Polist és a Pallas–Akadémiát. Végleges és megfellebbezhetetlen ítéletében eltiltotta a bukaresti Legfelsőbb Bíróság a Kriterion Könyvkiadó jelképének használatától a Pallas–Akadémia és a Polis kiadót. Döntésével a bíróság hatéves pereskedés végére tett pontot, amelyet 2001-ben amiatt indított a Kriterion, mert a csíkszeredai Pallas és a kolozsvári Polis a hozzájárulása nélkül jelentette meg szárnyas lovat ábrázoló emblémáját Domokos Géza Igevár című kötetén.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2007. április 06., 00:002007. április 06., 00:00

A Pallas-Akadémia és aPolis gondozásában 2000-ben megjelent könyvbenDomokos Géza a Kriterion alapító-igazgatójakéntbeszélte el a Bukarestben alapított könyvkiadó1970–1990 közötti történetét. AKriterion Könyvkiadó azonban pert indított akötetet megjelentető kiadók ellen, mivel a védőborítóvalellátott Igevár kötéstábláján(belső borítóján), majd a fejezetcímekelőtt közzétették az erdélyi magyarolvasók által közismert jelképet. Anevezetes kép az évtizedekig a Kriterionnáldolgozó Deák Ferenc grafikus munkája.
Az időközben BukarestbőlKolozsvárra költözött Kriterion keresetéta Hargita megyei törvényszék és amarosvásárhelyi ítélőtáblaegyaránt elutasította, sőt a felperes a LegfelsőbbBíróság által elrendelt perújrafelvételenis veszített alapfokon. Nemrég hozott ítéletébenazonban a Legfelsőbb Bíróság törvénytelennekmondta ki, és törölte a korábbi verdikteket,megállapítva: a Pallas és a Polis megsértettea Kriterionnak a jelkép kizárólagos használatáravonatkozó jogát. A Legfelsőbb Bíróságúgy véli: a vásárlóelkerülhetetlenül a Kriterionnal társítja akötetet, az átlagolvasó ugyanis szokásaszerint fellapozza a könyvet annak megvásárlásaelőtt. A testület a tekintetben is helyt adott a felpereskeresetének, hogy a Kriterion az Állami Szabadalmi ésVédjegyhivatal (OSIM) bejegyzésével rendelkezikjelképe kizárólagos használata fölött.A bíróság szerint a Pallast és a Polistnem menti fel a törvénysértés alól,hogy a Kriterion védjegyengedélye 2000-ben (tehátaz Igevár megjelenésének évében)lejárt, mivel a kiadó már korábbanlépéseket tett a szimbólum levédésérőlszóló OSIM-döntés meghosszabbítására,amelyet 2001-ben jóvá is hagytak.
H. Szabó Gyula, a Kriterionigazgatója helytállónak ésprecedensértékűnek nevezte a végleges ítéletet.Lapunknak elmondta: a bíróság általmegállapított ezer-ezer lejes erkölcsikártérítésre közvetlenül nemtart igényt, ám azt szeretné, ha a kétalperes ugyanebben az értékben iskolai könyvtáraknakadományozna könyveket. Közölte: ha a kétkiadó a jövőben felkérné, valószínűleghozzájárulását adná a szimbólumhasználatához. Tőzsér József, aPallas–Akadémia igazgatója a Krónikánakelmondta: az ítéletet még nem kapta kézhez,de hozzátette: az Igevár újrakiadásakorvalószínűleg nem alkalmazzák a szárnyasjelképet.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés