Hirdetés

Pénzszűke az éterben

A támogatási rendszer reformjáért tüntettek a rádiósok. Egyórás figyelemfelkeltő tüntetést tartottak hétfőn a Román Rádiótársaság szakszervezeti tagjai Bukarestben. Az intézmény székháza előtt ebédszünetük alatt felvonuló alkalmazottak demonstrációjukkal arra szólították fel a kormányt, a jelenlegi 7,4 százalék helyett részesítse teljes körű költségvetési támogatásban a Radio România Internaţional nevű nemzetközi csatornát.

Gazda Árpád

2007. október 16., 00:002007. október 16., 00:00

A nemzetközi műsorokkal foglalkozó főosztály rossz anyagi helyzete a tüntetők szerint a Román Rádiótársaság egészére is vonatkozik, ezért csatlakoztak a tüntetéshez a regionális stúdiók alkalmazottai, köztük a marosvásárhelyi, kolozsvári és temesvári rádiósok is. A SRR nehéz anyagi helyzetéért többek között a megemelt szerzői jogdíjakról szóló törvény és a rádióelőfizetők számának drasztikus csökkenése okolható – jelentették ki a tüntetők, akik a jelenlegi 2,5 lejes rádió-előfizetői díjat elfogadhatatlanul alacsonynak vélik. „A rádió-előfizetői díj évek óta nem változott, jelen pillanatban alacsonyabb, mint négy évvel ezelőtt, ráadásul az Electrica villanyáram-szolgáltató társaság 40 százalékos jutalékot akar levonni az összegből” – fogalmazott Adrian Moise szakszervezeti vezető. Elmondta, a Román Rádiótársaság pénzügyi mérlege szeptember hónapban 35 milliárd régi lej hiánnyal zárult, ami aggodalommal tölti el az alkalmazottakat. A Kolozsvári Rádió újságírói és dolgozói is a rossz állami támogatási rendszer ellen protestáltak. „A visszafogott anyagi lehetőségek kihatnak a rádió működésére és a munkatársak mindennapi életére – nyilatkozta Florin Călugăr helyi szakszervezeti vezető. – Országos szintű nyilvános vitát szorgalmaztunk annak érdekében, hogy a napi politikától független, biztos és megfelelő mértékű állami támogatásban részesülhessünk. Mivel egyetlen kérésünk sem teljesült, nem maradt más választásunk, mint a stúdió előtti demonstráció”. Călugăr szerint az országos rádió alkalmazottainak átlagkeresete 2000 lej, egy riporter fizetése 1100–1400 lej között van. 

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés