2010. február 08., 10:252010. február 08., 10:25
A küldöttség a testvérvárosi kapcsolatok formális viszonyát felülírandó az érdemi együttműködésről folytatott párbeszédet a polgármesterrel és főtanácsadójával, De Blasio Antonio volt magyarországi EP-képviselővel.
A beszélgetés során a kulturális csereprogramokról egyeztettek, Páva Zsolt ígéretet tett arra, hogy személyesen is ellátogat Kolozsvárra, és az immár hagyományossá váló EMNT-beszélgetések egyikén előadást tart Európa Kulturális Fővárosáról. Jó esély mutatkozik arra is, hogy a kulturális eseménysorozat rendezvényei közül néhányat Kolozsváron is bemutassanak, illetve hogy kolozsvári kulturális programokat is beépítsenek az egész éves műsorfolyamba.
A szervezésben, egyeztetésben és a konkrét megvalósításban az EMNT közvetítő szerepet vállalt a kolozsvári magyar kulturális intézmények felé. A Kolozsváron a napokban fellángolt vita kapcsán, amely a város ún. „brandjének” kialakítására vonatkozik, az EMNT-sek kérték, hogy a Kulturális Főváros brandje kialakítása során felhalmozott tapasztalatokat oszszák meg a kolozsvári magyar közösséggel is – a pécsi elöljáró jelezte, hogy ennek az igénynek örömmel tesznek eleget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.