2009. március 24., 08:532009. március 24., 08:53
A színházigazgató tegnap délután hívta össze a társulat művészeit és a műszaki személyzetet, hogy tárgyaljanak az ügyről, ugyanis a művészek nemrég beadványt nyújtottak be az igazgatóhoz, amelyben a társulatvezető leváltását kérték.
A színházigazgató kérdésünkre elmondta: a beadvány huszonöt aláírója a művészeti vezető azonnali távozását követelte. Silaghi szerint ennek több akadálya is van, elsősorban az, hogy a munkajogi előírásoknak megfelelően csak több írásbeli figyelmeztetés után lehet valakit elbocsátani állásából.
„Az nem lehet, hogy ma még kiemelt fizetéssel alkalmazunk valakit, aztán holnap kívül tágasabb” – fogalmazott az igazgató, aki azt javasolta, hogy mivel ebből a színházi évadból már csak három hónap van hátra, erre az időre maradjon Meleg Vilmos a művészeti igazgató, a társulaton belül működő művészeti bizottság pedig közös megegyezéssel összeállíthatná a jövő évi repertoárt – a legfőbb kifogások az ominózus beadványban ugyanis Meleg darabválasztásai ellen szóltak. Amikor Silaghi a bizottság szemére vetette, hogy egyébként már hónapok óta nem is ült össze, és tagjainak valószínűleg kisebb gondja is nagyobb annál, hogy mi lesz a társulattal, a kilenctagú csoport kivonult a teremből, és a megbeszélés véget is ért – tájékoztatott az igazgató. Mint utalt rá, a színművészek egy része teljesen másképp látja az esetet, hiszen úgy érezhetik, falba ütköztek, nem találtak megértésre az igazgatónál.
A Szigligeti Társulat színművészei késő délután közleményben hozták nyilvánosságra meglátásaikat. Ebben a korábbi beadvány megszületésének okaként „a színház folyamatos művészi hanyatlását, illetve a belső szervezés és fegyelem fokozatos romlását” említik. Mint olvasható, a teremből azért vonultak ki, mert a főigazgató „indulatában sértő megjegyzésekkel illette a művészeket”.
A közlemény szerint a művészek azt remélik, hogy mihamarabb megoldást találnak a szerintük tarthatatlan helyzetre, és hogy Silaghi „a szervezetlenség és a további botránykeltés elkerülése érdekében a változás elindításához elkerülhetetlen lépések megtétele mellett dönt”. A közleményből egyébként kiderül, hogy „miután Meleg Vilmos szóban többször is jelezte lemondási szándékát”, a beadvány aláírói már a művészeti igazgató lehetséges utódját is megnevezték, az illető nevét azonban nem árulták el.
Silaghi elmondása szerint Meleg Vilmos lemondásra készen ment be a terembe, ám az igazgató közölte vele: úgysem fogadná el a távozását, hiszen amint azt még a múlt héten elmondta lapunknak, ő maga elégedett a munkájával. A végső döntés az igazgató kezében van, ő pedig úgy véli, elenyésző azoknak a száma, akik aláírták az egyébként nyilvánosságra nem hozott beadványt, azokhoz képest, akik kitartanának Meleg Vilmos személye és műsorpolitikája mellett.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.