
Partiumi turnéra indul a Kallós Zoltán emlékére készült előadás
Fotó: Kinda Botond
Partiumi településeken mutatja be a Kallós Zoltán népzene- és néprajzkutató emlékére készült, Ritka magyar című néptáncelőadását az Udvarhely Néptáncműhely – jelentette be kedden a társulat.
2025. január 29., 17:292025. január 29., 17:29
Az Udvarhely Néptáncműhely Facebook-oldalán közzétett bejegyzés szerint február 5-én Nagykárolyban, 6-án Szilágypéren, míg 7-én Érmihályfalván mutatják be a produkciót.
A Ritka magyar – Kallós Zoltán emlékére című előadást 2024. május 8-án mutatták be először Székelyudvarhelyen. A cím egyrészt a neves népzenekutató apai-anyai szülőföldjének – Kis-Szamos melléke és Észak-Mezőség – tánc- és zenei hagyományára, az itt táncolt táncra vonatkozik. Másrészt utal a szórványosodó mezőségi magyarságra és a kiemelkedő életpályát magának tudó Kallós Zoltán személyére is – írta az MTI.
A címmel az alkotók Kallós Zoltán egyik fontos üzenetét is tolmácsolni szeretnék:
Mint írták, mivel Kallós Zoltánnak akkora hagyatéka van, hogy azt lehetetlen egyetlen előadásba belefogni, próbáltak reprezentatív táncanyagot választani, és az ő gyűjtéseit használták zenei anyagként. Az előadás Válaszúthoz és a Mezőséghez kapcsolódik, a néprajzkutató moldvai és csángóföldi gyűjtései egy későbbi előadás témái lehetnek.
A Ritka magyar az érzések, érzetek nyelvén a tiszta folklórból táplálkozva igyekszik Kallós Zoltán életére emlékezni. Az előadáshoz egyszerű díszleteket, jelmezeket használtak, hitelesen rekonstruálva az adott vidék viseletét.
A produkció szereplője az Udvarhely Néptáncműhely teljes tánckara
Fotó: Kátai Jocó
Az előadás zenei szerkesztője Kelemen László, rendező-koreográfusa Tőkés Csaba Zsolt, társkoreográfusai Kádár Ignác, Lőrincz Hortenzia és Tőkés Edit, jelmeztervezője Székely Melinda. Szereplője az Udvarhely Néptáncműhely teljes tánckara.
Kallós Zoltán (1926–2018) Kossuth-nagydíjas néprajzkutató, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze a Kolozs megyei Válaszúton született.
Nagy sikert aratott gyűjteménye a Balladák könyve, amelyben négy néprajzilag jelentős táj – Mezőség, Kalotaszeg, Moldva, Gyimes – balladaköltészetét mentette meg a művelődés számára. Munkásságáért a kulturális örökségvédelem terén legrangosabbnak számító uniós elismeréssel, az Europa Nostra-díjjal is kitüntették.

Új névvel indítja 2024/25-ös évadát, Háromszék Táncszínházként folytatja tevékenységét a sepsiszentgyörgyi társulat.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 17-én, szombaton este 7 órától a nagyteremben mutatja be Szakonyi Károly Holt lelkek című komédiáját Ny. V. Gogol regénye nyomán, Szabó K. István rendezésében.
Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.
Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.
Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.
Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.
Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.
Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.
Életének 88. évében hétfőn elhunyt F. Bathó Ida színművész, a nagyváradi magyar színjátszás meghatározó alakja – közölte a Szigligeti Színház.
szóljon hozzá!