2013. február 03., 20:022013. február 03., 20:02
Az évad hatodik bemutatója hattagú zenekart megszólaltató, sajátos humorú előadásnak ígérkezik, melynek középpontjában balladisztikus történet áll.
A Pintér Béla által írott Parasztopera az utóbbi idők egyik legizgalmasabb színpadi műve. Az „eredeti” előadást a szerző rendezésében nem kevesebb mint tíz éve játssza a Pintér Béla és Társulata, a produkciót az elmúlt években kétszázötven alkalommal mutatták be magyarországi és külföldi színpadokon. „A színpadi mű zenéjének alapja az erdélyi magyar népdalok, a barokk és a rock bizarr, mégis homogén elegye” – nyilatkozta a szerző a darab kapcsán.
„A sorsot boncolgató archaikus történet a görög tragédiák hangulatvilágát idézi. Egy múltbeli tett a sorsod alakítójává válik” – mondta el Szikszai Rémusz rendező. A darab egy nap, egy esküvő története, mely az emberi lényt szánalmasan vicces és felemelően tragikus voltában ábrázolja. Szikszai Rémusz a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán végzett színészként, majd három évig volt tagja a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának. A budapesti Bárka Színház alapító tagja volt, játszott a Nemzeti Színházban, a Szkénében, az Új Színházban. Az előadásban fellép Kiss Attila, Tokai Andrea, Lőrincz Rita, Tasnádi-Sáhy Noémi, Éder Enikő, Kocsárdi Levente, Aszalos Géza, Molnos András Csaba, Mátyás Zsolt Imre, Balázs Attila és Szikszai Rémusz.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.