2009. június 04., 10:102009. június 04., 10:10
A Kulturális változatosság a korzón elnevezésű rendezvénysorozat pénteken 13 órakor kezdődik, a sétálóutcai Vizuális Művészetek Galériájában óvodások ének- és táncprodukciójával.
Bohóc is szórakoztatja majd őket, miközben rajzversenyen vehetnek részt. Ugyanebben az időpontban a Fő utcának az Úri (Ciorogariu) és Szaniszló (Eminescu) utca közötti szakaszán a régi Váradot ábrázoló képeslapokat lehet majd vásárolni, háromkor pedig szabadtéri kiállítás nyílik a Művészeti Szakközépiskola tanulóinak munkáiból, A fa és a kő, hagyomány és újítás között címmel.
Délután kettő és négy óra között két váradi képzőművész, Bóné Rudolf szobrász és Holló Barna grafikus tart szabadtéri alkotóműhelyt a korzón. Mesebeli kosztümöket bemutató parádét is szerveznek, majd az öt-hatodikos diákok „színezhetik ki” a sétálóutca kövezetét.
Az Irish Pub és a Humanitas könyvesbolt is részt vesz a programsorozatban, utóbbi helyszínen pantomim-előadásra is sor kerül. Szombaton a Madách utcai átjáró mellett antikváriumok mutatkozhatnak be, este pedig a bábszínház román társulatának művészei szórakoztatják a gyerekeket.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.