
Csatlós Lóránt és Nagy Gábor a Bányavirág című előadásban, amelyet szombaton láthat a közönség
Fotó: Szigligeti Színház
Jubilál a Bányavirág című előadás, amelyet 50. alkalommal tekinthet meg a Szigligeti Társulat közönsége. A Székely Csaba darabjából született produkciót közönségtalálkozó előzi meg, az eseményt szombaton, a nagyváradi vár belső udvarán tartják.
2020. július 10., 20:322020. július 10., 20:32
A nagyváradi Szigligeti Társulat Bányavirág című nagy sikerű produkciójának 50. előadását tekintheti meg a nagyérdemű szombaton:
Az előadás 20.30-kor kezdődik a vár nyári színpadán – közölte a váradi társulat. A jubileumi előadás első mozzanataként, a Várad kulturális folyóirattal való együttműködésben szervezett közönségtalálkozón a szerzővel Simon Judit kritikus, a Várad kulturális folyóirat szerkesztője, valamint Bozsódi-Nagy Orsolya, a színház irodalmi titkára beszélget.
Székely Csaba 2009-ben vált egy csapásra népszerűvé, amikor Do You Like Banana, Comrades? (Szeretik a banánt, elvtársak?) című rádiójátékával elnyerte a BBC Radio drámapályázatát. Az elismerést aztán további hazai és nemzetközi sikerek követték: a Bányavidék-trilógia 2011-es debütjét követően az egyes részek meghódították a színpadokat. A trilógiát számtalan sikerprodukció követte, köztük a Vitéz Mihály vagy a 10, amelyekkel elnyerte a Kritikuscéh díját a legjobb új magyar drámáért.
A Bányavidék-trilógia első része, a Bányavirág egy műhelygyakorlaton született meg, középpontjában pedig egy erdélyi kis falu szürke, rideg valósága áll.
Miközben a faluba érkező televíziós stáb az öngyilkosságok riasztóan növekvő számáról kérdezi a lakosokat, ők büszkén nyilatkozzák, hogy ők minden körülmény között felelősen őrzik a hagyományokat. A falu tragikomikus valóságában egyedül a vigyorgó Illés látja tisztán a helyzetet, őt azonban sem a falu kinézett doktora, sem a meggyötört szomszéd és annak csinos féltestvére, sem pedig saját felesége nem veszi komolyan.
A tragikomédiát először felolvasószínházi produkcióként vitte színre a Szigligeti Társulat; majd közkívánatra az állandó repertoár része lett 2016-tól kezdődően.
A nagyváradi vár belső udvarán, szabadtéren megrendezett közönségtalálkozóra a belépés ingyenes, a 20.30-tól a vár nyári színpadán kezdődő előadásra jegyek a színház jegypénztárában, valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon kaphatók. A szervezők továbbá felhívják az érdeklődők figyelmét, hogy az előadásra a márciusi Bányavirágra megváltott jegyek is érvényesíthetők.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
szóljon hozzá!