
Fotó: Antal Erika
Két hónap alatt ötezren látták a Maros Művészegyüttes Itt a farsang, áll a bál! című zenés, humoros, táncos műsorát, amelyben mezőmadarasi, nyárádselyei, sóvidéki, Küküllő menti és szászcsávási táncokat adott elő a 60 éves marosvásárhelyi együttes, valamint a farsanghoz kapcsolódó humoros jeleneteket.
2016. március 02., 19:522016. március 02., 19:52
Marosvásárhely mellett Maros megye számos községében, kisebb városában is bemutatták, valamennyi helyen nagy népszerűségnek örvendett – számolt be a sikerről Barabási Attila Csaba igazgató (képünkön).A farsangi műsor lejártával máris egy régi-új produkcióval, a János vitézzel készülnek közönség elé lépni. Novák Ferenc, népszerű nevén Tata rendezésében felújítják és pénteken bemutatják a mesejátékot, amelyet eredetileg 2011-ben vitt színpadra az együttes.
A táncszínházi produkció nem fog változni, csupán egyes szereplők cserélődtek ki, hiszen folyamatos az együttesnél a stafétaváltás – magyarázta az igazgató. A mesejáték iránt nagy volt az igény, sok felkérést, meghívást kaptak vele, ezért is tartották fontosnak a felújítást – mondta Barabási.
Az idén fennállásának 60. évfordulójához érkezett az együttes, ezért arra törekszenek, hogy minél színesebb, változatos műsort vigyenek színpadra – mondta lapunknak Barabási Attila Csaba. Márciusban az együttes két előadással, a Szép piros hajnalbannal és a János vitézzel indul magyarországi turnéra. Idén nem csupán az együttes 60. évfordulóját ünneplik meg, de az együtteshez szorosan kapcsolódó Novák Ferenc „Tata” 85. születésnapját is.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.