2009. szeptember 18., 10:242009. szeptember 18., 10:24
„Noha a 2007-es évadban elköltött pénznek mindössze a feléből gazdálkodhatunk az új évadban, igyekszünk továbbra is színvonalas produkciókat színre vinni” – fejtegette a Krónikának Béres László színházigazgató. Mint mondta, jelenleg is zajlik a pályázati kérések benyújtása, illetve különféle pénzalapok keresése az előadásokra.
Egyébként a Figura Stúdió Színház eseménydús nyarat tudhat maga mögött: júniusban a 21. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, júliusban pedig Szegeden a 19. Theater International – Szabad Színházak Nemzetközi Találkozóján vettek részt. Mindkét fesztiválon Georg Büchner Leonce és Lénáját játszották Béres László rendezésében, illetve a Vava Ştefănescu által színre vitt 3 tánc Beckettre című produkciót is előadták.
Az idei évad nyitódarabjának próbafolyamata már elkezdődött, az október 15-én bemutatásra kerülő Benedek Elek Többsincs királyfi című meséjét Barabás Árpád rendezésében, Duró Győző szövegadaptációja alapján viszik színre. Decemberben mutatják be William Shakespeare Minden jó, ha a vége jó fanyar komédiáját a marosvásárhelyi Kövesdi István rendezésében.
Januárban Béres László rendez stúdió-előadást, Jevgenyij Griskovec kortárs szerző Tél című darabját mutatják be. Március végére egy színházi esszé bemutatóját tervezik a vajdasági Danyi Zoltán Egy mondat című novellája alapján a szintén vajdasági Döbrey Dénes rendezésében. Az évad utolsó darabja pedig Goldoni A hazug című vígjátéka lesz Barabás Olga rendezésében.
A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.
Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.
Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.