Össztáncházi köszöntő Kallós Zoltánnak

A magyarországi táncházmuzsika jeles művelői – Sebestyén Márta, Halmos Béla, Papp István Gázsa, Fábián Éva, Kobzos Kiss Tamás – erdélyi zenészekkel, énekesekkel együtt – Panek Katival, Albert Szilárddal, Sántha Emőkével – léptek színpadra a diákművelődési házban megrendezett születésnapi ünnepség zárásaként.
A néprajzkutató nevét viselő alapítvány a Kárpát-medencei Szórvány Magyar Gyermek- és Ifjúsági Népzene- és Néptáncfesztivállal kapcsolta össze a rendezvényt. A seregszemlére Magyarországról, Vajdaságból, Kárpátaljáról, Moldvából és Erdélyből érkeztek tánccsoportok, olyan településekről is, amelyek „hivatalosan” nem számítanak szórványnak. Ilyen a kalotaszegi Méra, a Mezőség szívében fekvő, csaknem színmagyar Szék, az Erdély–Moldva határát képező Gyimes vagy a szórványosodó nagyváros, Kolozsvár. Az egyedüli kivételt a csíkszentdomokosi csapat jelentette, akiket a műsorszámokat konferáló Szép Gyula, az RMDSZ művelődési alelnöke szerint „nem lehetett kihagyni”. Nem is lett volna érdemes, hiszen a Sándor Csaba irányításával felkészült csoport – mint mindannyiszor – most is fergeteges jókedvet hozott magával. Bár a koratizenéves gyerekek általában sután forgolódnak a színpadon, a balánbányai és domokosi gyerekek minden mozdulata elárulja: értik és érzik a táncot.
A fellépők sorát időről időre a köszöntők szakították meg, az alapítvány támogatói mellett többek között Pozsony Ferenc néprajzkutató ismertette Kallós Zoltán életútját, Kötő József, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke pedig a szerinte „legnagyobb erdélyi magyarnak” egy Széchenyi Istvánról, a legnagyobb magyarról szóló könyvet adott át. A hosszas beszédeket követően az ünnepelt röviden foglalta össze további terveit. Folytatni kívánja eddigi munkáját, legfőbb célja pedig befejezni a szülőfalujában, Válaszúton épülő szórványkollégiumot, hogy szállást adhasson azoknak a mezőségi gyerekeknek, akik magyarul szeretnének tanulni.