
Fotó: Pál Árpád
„Mindenképpen pozitívan értékelendő az idei, nyolcadízben szervezett Össztánc ősszel fesztivál” – nyilatkozta hétfőn sajtótájékoztatón Orendi István, a szervező Udvarhely Néptáncműhely vezetője a november 14. és 20. között tartott rendezvénysorozatról.
2016. november 22., 12:512016. november 22., 12:51
Elmondása szerint kellemesen meglepődött, amikor a pénzügyi összesítésből kiderült, hogy pusztán az eladott jegyekből közel 19 ezer lejes árbevétele volt a táncműhelynek, hiszen a korábbi években ennek az összegnek alig több mint fele gyűlt össze. „Úgy látom, büszkék lehetünk erre a fesztiválra, hiszen csupán a nyolc nagyszínpados előadást hozzávetőleg háromezer néző látta. Azt is tudjuk, hogy ha a közönség nem azt kapja, amire számított, jövőre nem jön vissza” – értékelte Orendi.
Hozzátette, hogy az egyhetes rendezvényen több mint 160 táncos, zenész szórakoztatta a nagyérdeműt. Már az első előadás teltházas volt, hiszen a Duna Művészegyüttes produkciójára nagyon gyorsan elkeltek a jegyek. A sepsiszentgyörgyi Heveder együttes bedolgozó zenészekkel közösen rendhagyó koncertet adott: az autentikus népzene helyett számos néptáncegyüttes számára készített zenedarabokból állították össze a repertoárt. Az Impro-Viziók 2.2 zenekar tagjai nemcsak a népzenében, hanem a dzsesszben is járatos zenészek. A zenekarnak sajátos a repertoárja, a népzenét világzenével, klasszikus és dzsesszmuzsikával, improvizációkkal olvasztják egybe.
Az Impro-Víziók 2.2 zenekar G. Caféban előadott koncertjével kapcsolatban Orendi elmondta, csodálkozva figyelte, ahogy a szokásos kocsmazaj fokozatosan elül és mindenki lassan átadja magát a zenének. A néptáncműhely vezetője úgy fogalmazott, alig ért véget az idei fesztivál, már szervezni kell a következő évit. Orendi továbbra is követné az eddigi rendezvények alapelvét, azonban jövőbeni tervei közt szerepel, hogy a fogyatkozóban lévő adatgyűjtők részvételével szakmai, de a közönség számára is nyitott előadásokat szervezzen. Ugyanakkor szeretné, ha a következő fesztiválra sikerülne a helyi gyereknéptánccsoportokkal közös koreográfiát színpadra vinni.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!