2007. május 29., 00:002007. május 29., 00:00
Bogdan Georgescu kultúrház-igazgató korábban többször is felhívta a figyelmet, hogy a százéves épületet még soha nem újították fel, és az utóbbi 50 évben szakszerűtlenül elvégzett beavatkozások inkább rontottak az állagán. A színházhoz a hatvanas években hozzáépített oldalbejárók falain óriási repedések láthatók, és néhány hónapja le is zárták ezeket, mivel kezdtek leválni az épületről. A többi beavatkozás felderítéséhez a szakértő szerint mindenütt le kell majd verni a vakolatot. „A színház gyatra állapotban van, és az erős hangok, a zene keltette rezgéstől össze is dőlhet. Ha beigazolódik a helybeliek állítása, akkor tényleg nagy a baj. Egyesek szerint ugyanis kivettek két tartógerendát, és a mennyezeten végzett munkálatok is csak ronthattak az épület stabilitásán” – magyarázta a szakértő. A színháznak azonban zsúfolt a programja június közepéig, az önkormányzat pedig határozottan elzárkózik a bezárás gondolatától. „Az épület ilyen állapotban van már ötven éve, és soha nem voltak gondok vele. Nem fogjuk bezárni” – közölte Bekő Tamás polgármester. Ha az épületet hivatalosan is veszélyessé nyilváníttatnák, a városban nem maradna hely, ahol népes közönséget vonzó előadásokat lehetne tartani. A nagykárolyiak viszont komolyan aggódnak amiatt, hogy a színház is a mozi sorsára jut, ami négy évvel ezelőtt összeomlott – szerencsére még az esti diszkó megkezdése előtt. A másik mementó a Károlyi-kastély, ahol több mint tíz éve elkezdték a felújítási munkálatokat, de nem tudni, mikor fejezik be. Bekő Tamás szerint az önkormányzat június 10-én hirdeti meg a közbeszerzési pályázatot a színházépület állagfelmérési munkálatainak elvégeztetésére.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.