Hirdetés

Operettől kabaréig – szilveszterre készülnek az erdélyi színházak

•  Fotó: Bethlendi Tamás

Fotó: Bethlendi Tamás

Az erdélyi és partiumi magyar színházak idén is zenés-szórakoztató előadásokkal búcsúztatják az óévet. Kétrészes összeállításunkban ezeket a bemutatókat harangozzuk be, ismertetve, milyen alternatívát kínálnak a teátrumok az otthonüléssel, tévénézéssel szemben.

2015. december 29., 18:512015. december 29., 18:51

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Mágnás Miska című szilveszteri operettelőadására korlátozott számban még kaphatók jegyek. A december 31-én, este hattól kezdődő előadásra belépők elővételben kaphatók a színház Horea úti jegypénztárában, illetve a biletmaster.ro internetes jegyértékesítő oldal segítségével is beszerezhetők 50 lejes egységáron. Idén is élőzenei kísérettel szólalnak meg a szatmárnémeti színpadon a magyar operett-irodalom legismertebb slágerei, olyanok, mint a Cintányéros cudar világ, illetve a Csiri-biri kék dolmány. A zenekar tagjai: Manfrédi Annamária (zongora), Anderco Péter (szólógitár), Sabo Marcel (basszusgitár), valamint Cserey Csaba (ütőhangszerek) és Székely Alpár (hegedű).

Az előadás rendezője Bessenyei István, a díszletet Fornvald Gréti tervezte, a jelmezeket Szabó Anna jegyzi. A produkció zenei vezetője és a színészek zenei korrepetitora Manfrédi Annamária, dramaturgja Bessenyei Gedő István, koreográfusként pedig Bordás Attila és Gabriela Tănase dolgozott az előadás létrehozásában.

„Egy gróf és egy grófkisasszony, illetve egy lovászfiú és egy cselédlány rövid időre szerepet cserélnek. És ez lenne a legkisebb gond, ezután jön csak a valódi kalamajka… Cintányéros cudar világ, Hoppsza Sári és hasonló, közismert operettslágerek hangzanak el a Bakonyi-Szirmai-Gábor szerzőhármas szatirikus, ugyanakkor mulatságos történetében” – olvasható a produkció ismertetőjében.

Zenés időutazás Nagyváradon

A nagyváradi Szigligeti Színház szilveszter esti, Boldogság Expressz című bemutatójára rekordidő alatt keltek el a jegyek. A társulat idén rendhagyó zenés időutazásra hívja az érdeklődőket. A Boldogság Expressz hősei exklúzív utazáson vehetnek részt, amely során a hatvanas-hetvenes évekbe csöppennek vissza. A közelmúlt hangulatát és jellegzetességeit páratlan humorral megidéző előadásban huszonhat színész (köztük két vendégművész), valamint egy tizenkét fős zenekar működik közre. A szilveszter esti bemutatóra minden jegy elkelt, de a január 2-ai előadásra még kaphatók jegyek.

Novák Eszter, a Szigligeti Társulat művészeti vezetője egy hétfői sajtótájékoztatón hangsúlyozta: előzetesen nem sokat akarnak elárulni a szilveszteri előadásról, hiszen nem akarják előre lelőni a poénokat. Ugyanakkor nem cáfolta „azt a városban terjedő mendemondát”, miszerint egy klasszikus, régi típusú kabaréval készülnek, melyben a prózai jelenetek és a zenés számok váltják egymást. Úgy fogalmazott: kísérletet tesznek arra, hogy fejest ugorjanak a múltba, a hatvanas, hetvenes évekbe. Harsányi Sulyom László rendező azt emelte ki, hogy egy nagy volumenű vállalkozásról van szó, hiszen a Szigligeti Színház valamennyi művésze részt vesz benne, hozzájuk csatlakoznak még a műszaki dolgozók és a meghívott zenészek is, összesen tehát egy körülbelül 80 fős gárda működik közre az előadásban.

Kifejtette: bár a zenés időutazás kiindulópontja a hatvanas évek második fele, és a fő merítési terület a magyarországi fekete-fehér televíziózás hőskorának lezárulta, arra törekedtek, hogy ne egy retróműsort állítsanak össze, ehelyett az igyekezetük inkább arra irányult, hogy lefordítsák mai nyelvezetre azt, ahogy akkoriban szórakoztak az emberek, így senki se csodálkozzon majd, ha például a Lencsilányt heavymetál stílusban fogja hallani, vagy Csíky Ibolya duettet énekel egykori önmagával. Úgy fogalmazott: a színház nyelve nem a tévéé, a reklámoké vagy a korabeli táncdaloké, hanem a színházé, ezért egyfelől bátor kísérletet tesznek arra, hogy elszakadjanak a felidézett kortól, de azért azt se bánják, ha néha a régi életérzés hatása alá kerülnek.

Nótáznak Temesváron

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a közkedvelt színész-zenekar, a Shake Kvartett Húzd rá! című zenés előadását már karácsony előtt bemutatta, a produkciót azonban év végén is műsorra tűzték, ezzel búcsúztatva az óévet, de aki lemarad, még januárban is pótolhatja a mulasztást. A Húzd rá! című zenés műsor a magyar kultúra és zenetörténet egyik közkedvelt és a mai napig élő műfajával, a népies műdallal, azaz a nótával foglalkozik. Teljes értékű színházi előadás, melynek során felcsendülnek olyan ismert dalok, mint a Rózsalevél, a Hamis a rózsám, a Jaj de szép kék szeme van magának, a Nincsen abban semmi szégyen vagy a Nem élhetek muzsikaszó nélkül.

„Kosztolányi Dezső szerint arról a magyarról, aki azzal dicsekszik, hogy ő bizony egy nótát sem ismer, mindig kiderül, hogy legalább annyit tud, mint bárki más. A magyar nóta több kultúrának, ízlésnek, zenei nyelvnek és kornak a találkozásából született műfaj. A bécsi szalonzene, a népzene, a cigányzene és klezmer keveredéséből létrejött, egyedi és összetéveszthetetlen zenei világ, melyet sokan épp kevertsége miatt nem tartottak igazi magyar kultúrkincsnek. De ez a műfaj nem csak kialakulásának földrajzi és társadalmi okai miatt válhatott igazi hungarikummá. A nóta évtizedek óta a magyar ember lelkületének, eszenciájának dalba foglalása” – áll a produkció ismertetőjében.

A 2000-es évek elején alakult Shake Kvartett előadása ebből a dallamvilágból és sajátos életérzésből merít. Az előadás zenei vezetője Borsos Pál, rendezője Molnos András Csaba.

Igényes kabaré a kolozsvári operában

A Kolozsvári Magyar Opera tavaly szilveszterkor nagy sikerrel bemutatott Letshow! című szórakoztató előadását „frissíti fel”, egészíti ki új elemekkel az idei ünnepre. A Letshow! egyébként nemrégiben elnyerte a legjobb musical-előadás díját a Jászvásári Nemzeti Operagálán.

\"Új kabaréjelenetekkel, új fellépőkkel, bűvésztrükkökkel és rengeteg újdonsággal várjuk idén is nézőinket a szilveszteri kabaré előadására. Amikor Kulcsár Szabolcs karmesterrel összeültünk, hogy kidolgozzuk a szilveszteri műsort, tudtuk, hogy olyan műfajjal állunk szemben, melynek jól meghatározott keretei vannak, és nagyon könnyű melléfogni. Olyan igényes újévi kabaré létrehozására törekedtünk, amely minden kolozsvári és erdélyi néző számára kiváló, minőségi szórákozást nyújt. Azonban nemcsak az igényességre figyeltünk oda, hanem arra is, hogy az előadás színes legyen. Olyan darabokat és számokat válogattunk össze, melyek az elmúlt évek szilveszteri repertoárjában nem jelentek meg” – mondta el Béres László rendező az előadásról. A december 30-i bemutató előadásra a jegyek már elfogytak, a nagy érdeklődésre való tekintettel azonban a sétatéri falszínház újra műsorra tűzi a produkciót január 3-án és 17-én. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés