
Fotó: Krónika
2007. március 16., 00:002007. március 16., 00:00
A tárlatnyitót megelőzőenmég éjszaka is dolgoztak a pécsi Vasarely Múzeummunkatársai, mivel megérkezésükkor mégzajlott a rendelkezésükre bocsátott négyterem felújítása. A kiállításvégül időben elkészült, csupánegyetlen tabló került fel fordítva a sietős munkasorán. Fabényi Júlia művészettörténész,a Baranya megyei múzeumigazgatóság vezetőjeszerint rendkívüli eseménynek számít,hogy a patinás múzeumban állíthattákki Pécs neves szülötte, eredeti nevénVásárhelyi Győző képeit. Mint elmondta,kevesen tudják róla, hogy a geometrikus formákötletes variálásával dolgozó művész,az op-art, vagyis optikai művészet megalapítójatervezte a Renault-emblémát. Egy időben a divatra isnagy hatással volt, hiszen a hetvenes évek nőiruháinak tervezői előszeretettel inspirálódtakaz érzékcsalódással kísérletezőmunkákból. A pécsi művelődési életsokszínűségét leginkább a zeneirendezvények szemléltették Nagyszebenben: voltorgona-trombita hangverseny, és bemutatkozott két,megzenésített verseket játszó zenekar is,a Neofolk és a Szélkiáltó. A 33 évealakult, négytagú Szélkiáltószerdán este a filharmónia kistermébenkoncertezett, meglehetősen kisszámú közönségelőtt – amelyet azonban éppen úgy rávettek aközös éneklésre, mint a korábbierdélyi turnék bármelyik állomásán.A Pécsi Nemzeti Színház Nem félünk afarkastól című, Edward Albee-dráma nyománkészült előadása már több érdeklődőtvonzott. Udvaros Dorottya és Balikó Tamásragyogó alakítását hosszas tapssalünnepelte a közönség. A rendezvénytegnap este a Győri Balett előadásával zárult,az eseményre már szerdán minden jegy elfogyott.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.