
Fotó: Biró István
A kolozsvári zenés színjátszás 225 évét összefoglaló színes, olvasmányos tanulmánykötet bemutatásával és operagálával zárta jubileumi rendezvénysorozatát a Kolozsvári Magyar Opera.
2017. november 10., 19:222017. november 10., 19:22
2017. november 10., 23:302017. november 10., 23:30
Szép Gyula, a kulturális intézmény igazgatója elmodta, a Benkő Judit, Laskay Adrienne kutatók és Fekete Adél muzikológus tanulmányait, írásait tartalmazó, Előttünk az elődeink című kiadvány hiánypótló, hiszen az operának nem profilja a könyvkiadás. Mint részletezte,
„Három nagyon alapos, értékes alkotótársa találtam, akik felvállalták, hogy ezt a nem kis időszakot átkutatják, tanulmányozzák, és egy olvasmányos, valamennyire összefogott formában leírják” – méltatta a kötet szerzőit Szép Gyula.
Fotó: Biró István
Hozzáfűzte: az összefogottságot a kevés oldalszámra értette, mert ha elkezdenék a részleteket kifejteni, akkor több ezer oldalra is rúghatna a kiadvány, amelyet egyébként
Mint részletezte: igyekeztek nem számokkal megtölteni a könyvet, mert akkor biztos mindenki félreteszi. „Inkább arra törekedtünk, hogy a kötet olyan érdekes történetekkel, információkkal legyen teletűzdelve, amelyet szívesen olvas az érdeklődő, ugyanakkor meg is ismeri azokat az értékeket, amelyeket az elődeink alkottak, amelyet mi örököltünk, és reméljük, hogy tovább is adunk” – magyarázta Szép Gyula.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!