Hirdetés

Olvasás vidám környezetben – Megújult az udvarhelyi könyvtár gyermekrészlege

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Dalokkal, verssel és ujjongással fogadták a tanulók a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár felújított gyermek- és ifjúsági részlegét hétfő délelőtt. A Kirmaier Zsuzsa tervei alapján megújult részleg vidám „díszlettel” csalogatja a legfiatalabbakat a könyvtárba.

Veres Réka

2015. szeptember 14., 20:412015. szeptember 14., 20:41

Énekekkel és szavalatokkal készültek a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium másodikosai a tanév első napján a városi téka felújított gyermek- és ifjúsági részlegének megnyitójára. Szőcs Endre könyvtárigazgató elmondta, gyerekbarát olvasóteremmel szeretnék a kicsiket olvasásra buzdítani.

A részleget Kirmaier Zsuzsa tervei alapján újították fel, aki a tavasszal meghirdetett belsőépítész-pályázatot nyerte meg koncepciójával. Tervei nyomán jobban ki lehet használni a rendelkezésre álló teret, hiszen a könyveket függőlegesen helyezték el, így gyarapodott a mozgástér.

Noha kezdetben azt hitték, anyagiak hiányában nem lehet teljesen megvalósítani az elképzelést, ez végül két hét alatt – az intézmény költségvetésének növelésével – mégis sikerült. A környezetet vidám színekkel tették barátságosabbá, az almazöld és a lila árnyalatú ülőszivacsokat pedig a könyvtárosok választották és varrták meg. A mennyezetet immár nyugtató felhők borítják, és a gyerekkönyvek között mosolyogtató illusztrációk hívogatják közelebb a tanulókat.

Az új arculat mellett új könyvek is várnak a kicsikre, Szőcs Endre igazgató tudatta, pályázati pénzből 162 új kötettel bővült a gyűjtemény, az új kötetek pedig máris kikölcsönözhetők. A kisdiákok hétfőn ujjongva és fülig érő mosollyal foglalták el a felújított részleget, buzgón válogatva az új könyvek között. Miután felfedezték a megújult tér zegzugait, tortaevéssel zárták a megnyitót.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 17., vasárnap

Ismét a nemzetközi színházi élet találkozási pontjává válik Temesvár

A Csiky Gergely Állami Magyar Színház és a ProTeszt Egyesület május 23. és 31. között ismét a nemzetközi színházi élet találkozási pontjává alakítja Temesvárt.

Ismét a nemzetközi színházi élet találkozási pontjává válik Temesvár
Hirdetés
2026. május 17., vasárnap

Szülővárosában ünneplik a kilencvenéves Bodor Ádám írót

A Helikon folyóirat a kilencvenéves Bodor Ádám előtt tiszteleg tematikus lapszámának bemutatójával – közölte az irodalmi folyóirat szerkesztősége.

Szülővárosában ünneplik a kilencvenéves Bodor Ádám írót
2026. május 17., vasárnap

Bulgária nyerte a 2026-os Eurovíziós Dalfesztivált, Románia a harmadik helyen végzett

A bolgár DARA nyerte meg szombat este az Eurovíziós Dalfesztivált a Bangaranga című dallal. Románia képviselője a harmadik helyen végzett.

Bulgária nyerte a 2026-os Eurovíziós Dalfesztivált, Románia a harmadik helyen végzett
2026. május 16., szombat

Megnyitották kiállítását, felköszöntötték a 95 éves nagybányai festőművészt

Megnyílt Véső Ágoston 95 éves nagybányai festőművész kiállítása a Teleki Napok keretében.

Megnyitották kiállítását, felköszöntötték a 95 éves nagybányai festőművészt
Hirdetés
2026. május 15., péntek

Magyar zeneművészet és román közönség: átadták a Magyar Zene Fesztivál díjait Bukarestben

A Bukaresti Liszt Intézet idén immár 22. alkalommal rendezte meg a Magyar Zene Fesztivált, amely különleges találkozási pont a magyar zeneművészet és a román közönség számára.

Magyar zeneművészet és román közönség: átadták a Magyar Zene Fesztivál díjait Bukarestben
2026. május 15., péntek

Nemcsak díjakat adtak át: az erdélyi irodalom jövőjéről és múltjáról beszéltek Kolozsváron

A magyar irodalom közösségformáló szerepéről, az erdélyi kulturális örökség megőrzéséről és a múltfeltárás fontosságáról is szó esett a Méhes György – Nagy Elek Alapítvány kolozsvári díjátadó gáláján.

Nemcsak díjakat adtak át: az erdélyi irodalom jövőjéről és múltjáról beszéltek Kolozsváron
2026. május 14., csütörtök

Megérte várni! Kezdődik a bérletes évad az Aradi Kamaraszínházban

A főként befogadó színházként működő, de azért évente egy-két saját produkciót is bemutató kamaraszínház összesen tíz nagyszínpadi és nyolc stúdióelőadást kínál a bérleteseknek: már a jövő héten egyet-egyet.

Megérte várni! Kezdődik a bérletes évad az Aradi Kamaraszínházban
Hirdetés
2026. május 13., szerda

A Funar-korszakot idézi meg ironikusan a TIFF idei plakátja

A rossz emlékű Funar-korszakot és egy közismert hollywoodi filmes figurát idéz meg ironokusan a kolozsvbári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) idei plakátja.

A Funar-korszakot idézi meg ironikusan a TIFF idei plakátja
2026. május 13., szerda

Pongrác, Szervác, Bonifác: sok mindent jósol a néphagyomány a fagyosszentekkel kapcsolatban

Pongrác, Szervác és Bonifác napjaihoz – május 12., 13. és 14. – a magyar néphagyományban számos időjárással kapcsolatos megfigyelés és hiedelem kapcsolódik.

Pongrác, Szervác, Bonifác: sok mindent jósol a néphagyomány a fagyosszentekkel kapcsolatban
2026. május 12., kedd

Lengyel filmes kapja elsőként a Janovics Jenő-díjat Kolozsváron

Roman Gutek lengyel forgalmazó, producer és jelentős filmszemlék szervezője kapja elsőként az idén létrehozott Janovics Jenő-díjat a kolozsvári Transilvania nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF).

Lengyel filmes kapja elsőként a Janovics Jenő-díjat Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés