Ódzkodnak a kortársaktól

A marosvásárhelyi rendezvényen Kovács Levente rendező, a Színművészeti Egyetem tagozatvezetője, Kovács András Ferenc költő, Kincses Elemér rendező, drámaíró, Csép Zoltán teatrológus, Láng Zsolt író, Ungvári Zrínyi Ildikó teatrológus, Kiss Éva Evelyn, a Tompa Miklós Társulat irodalmi titkára, valamint színészek, dramaturgok, egyetemi hallgatók és színházkedvelők beszélgettek a kortárs magyar drámáról, színházról, szerző és színpad kapcsolatáról, a színház jelenéről és jövőjéről.

Kovács Levente szerint az az erős drámai vonulat, amit évtizedekkel korábban Sütő András és Székely János képviselt, mára már megszűnt. De az 1990-es évektől világviszonylatban fokozottan csökken a színpad szerepe, a színház iránti érdeklődés, aminek egyenes következménye, hogy kevés színpadi dráma születik. Az írók és a színház közötti kapcsolatok sem működnek megfelelően ahhoz, hogy újabb drámák, színpadi művek szülessenek – vélekedett Kovács. Láng Zsolt Spiró Györgyöt idézve arra mutatott rá, hogy a színházak repertoárjában túltengnek a Shakespeare-, Moliere-, Csehov-darabok, ami az tükrözi, hogy a színházak és a rendezők egyaránt tartózkodnak a kortárs színpadi művek bemutatásától.

Kovács András Ferenc szerint a 20. század első felében alkotó magyar drámaírókat is nehezen szólaltatják meg, így például Molnár Ferenc darabjait sem játsszák eleget. Szó esett továbbá arról is, hogy miként dekódolható a kortárs dráma fogalma, illetve mit vár a közönség a kortárs szerzőktől, a színpad és a szöveg kapcsolatáról, színpadi játékról, az élő előadás nyújtotta élménytől. Megváltozott az időhöz való viszony, a rendezőnek tekintettel kell lennie a közönség igényeire, igazodnia kell a felgyorsult időhöz, ahhoz, hogy ma már az egy-két óránál tovább tartó produkció túl hosszúnak számít, a nézők türelmét és érdeklődését nem köti le – hangzott el a végkövetkeztetés.