Hirdetés

Ódzkodnak a kortársaktól

Nem születik kellő számú színpadi mű, s ha születik is, nem minden esetben jut el a színpadig, hangzott el azon a beszélgetésen, amelyet a Magyar Dráma Napja alkalmából rendeztek a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban. A Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére 1984 óta ünnepelik – Madách Az ember tragédiája című drámájának 1883. szeptember 21-i ősbemutatója emlékére – ezt a napot a Magyar Dráma Napjaként.

2007. szeptember 24., 00:002007. szeptember 24., 00:00

A marosvásárhelyi rendezvényen Kovács Levente rendező, a Színművészeti Egyetem tagozatvezetője, Kovács András Ferenc költő, Kincses Elemér rendező, drámaíró, Csép Zoltán teatrológus, Láng Zsolt író, Ungvári Zrínyi Ildikó teatrológus, Kiss Éva Evelyn, a Tompa Miklós Társulat irodalmi titkára, valamint színészek, dramaturgok, egyetemi hallgatók és színházkedvelők beszélgettek a kortárs magyar drámáról, színházról, szerző és színpad kapcsolatáról, a színház jelenéről és jövőjéről.

Kovács Levente szerint az az erős drámai vonulat, amit évtizedekkel korábban Sütő András és Székely János képviselt, mára már megszűnt. De az 1990-es évektől világviszonylatban fokozottan csökken a színpad szerepe, a színház iránti érdeklődés, aminek egyenes következménye, hogy kevés színpadi dráma születik. Az írók és a színház közötti kapcsolatok sem működnek megfelelően ahhoz, hogy újabb drámák, színpadi művek szülessenek – vélekedett Kovács. Láng Zsolt Spiró Györgyöt idézve arra mutatott rá, hogy a színházak repertoárjában túltengnek a Shakespeare-, Moliere-, Csehov-darabok, ami az tükrözi, hogy a színházak és a rendezők egyaránt tartózkodnak a kortárs színpadi művek bemutatásától.

Kovács András Ferenc szerint a 20. század első felében alkotó magyar drámaírókat is nehezen szólaltatják meg, így például Molnár Ferenc darabjait sem játsszák eleget. Szó esett továbbá arról is, hogy miként dekódolható a kortárs dráma fogalma, illetve mit vár a közönség a kortárs szerzőktől, a színpad és a szöveg kapcsolatáról, színpadi játékról, az élő előadás nyújtotta élménytől. Megváltozott az időhöz való viszony, a rendezőnek tekintettel kell lennie a közönség igényeire, igazodnia kell a felgyorsult időhöz, ahhoz, hogy ma már az egy-két óránál tovább tartó produkció túl hosszúnak számít, a nézők türelmét és érdeklődését nem köti le – hangzott el a végkövetkeztetés.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.

74 éves korában elhunyt Chris Rea
74 éves korában elhunyt Chris Rea
2025. december 22., hétfő

74 éves korában elhunyt Chris Rea

Hirdetés
2025. december 20., szombat

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.

Több mint négyszáz gyerek ismerkedett a Székely Nemzeti Múzeum kulturális örökségével
2025. december 19., péntek

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben

A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&

Gyergyó ősi dallamai: száz év gyűjtése egyetlen kötetben
2025. december 19., péntek

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)

„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.

Legyen hiteles az erdélyi irodalom, emelje magához az olvasót – Borcsa János kritikus új kötetéről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. december 17., szerda

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját

Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.

Szatmáron is láthatja a közönség a Ceaușescu-korszak végének színházi szatíráját
2025. december 17., szerda

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra

A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.

Erdélyből is lehet jelentkezni a Hungarikum-pályázatokra
2025. december 17., szerda

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára

Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.

Oscar-díj: nem került fel a magyar film a szűkített listára
Hirdetés
2025. december 16., kedd

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?

Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.

Mit jelent a diák számára a természet egy AI által dominált világban?
2025. december 15., hétfő

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását

A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.

Kortársunk, Cs. Gyimesi Éva – Impertinenciának tekintette a diktatúra az irodalomtudós kiállását
2025. december 15., hétfő

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik

Új energiákat szabadítanak fel benne az írói válságok, nem szereti előre megtervezni a szövegeket, az is ihletforrás számára, ha az édesanyja jól felidegesíti.

„Minden írónak-költőnek jót tesz, ha egy időre kussol”. Varga László Edgár vers után prózával jelentkezik
Hirdetés
Hirdetés