
2009. december 22., 09:102009. december 22., 09:10
Több szempontból is premiernek számít a december 23-i marosvásárhelyi színházi bemutató. A Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója, Bocsárdi László (képünkön) először rendez szülővárosában, és ez lesz a Tompa Miklós Társulat első bemutatója, amelyet románul feliratoznak.
A tegnapi sajtótájékoztatón a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, Vlad Rădescu köszöntötte Bocsárdit, elégedetten nyugtázta, hogy immár Vásárhelyen is rendez, és jelezte, hogy szívesen várják mind a magyar, mind a román társulathoz a jövőben is.
Bocsárdi Ödön von Horváth színművét, a Mit csinál a kongresszus? című darabot állította színpadra, amelyet Gáli József fordított magyarra. A rendező bohózatként határozta meg a darab műfaját. „Aktualitását az adja, hogy a múlt század harmincas éveiben íródott, és az akkori helyzet igencsak hasonlított a maihoz. Gazdasági válság volt akkor is, a világ katasztrófa felé rohant. A nagypolitikától a kisemberekig minden benne van, jó a nyelvezete, fanyar a humora. Árnyalt, megrendítő szöveg” – jellemezte a színpadra kerülő művet a rendező.
A Krónika kérdésére, hogy milyennek találta a vásárhelyi színházat, a magyar társulatot, Bocsárdi elmondta: „Akikkel dolgoztam, azok jó színészek, a többiekről nem tudok nyilatkozni. Amúgy a színházban túl laza a hangulat. A körülmények nem túl jók, állandóan hideg van, és bárki bejöhet, megzavarhatja a próbát. Azonkívül sokszor bérbe adják a színház előcsarnokát különféle rendezvények számára, a színház körül pedig építkezés folyik, ennek zaja is behallatszik, szóval nem ideálisak a körülmények. Más erdélyi magyar színházakhoz képest is komolyabb gondok vannak.”
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy közönségsikernek vagy fesztivál-előadásnak szánta-e a rendező a darabot? Bocsárdi szerint ez a közönségre nézve sértő felvetés. „Én minden darabot a közönségnek rendezek, és ha jó az előadás, akkor eljut a fesztiválokra” – mutatott rá a rendező.
Ödön von Horváth a 20. század eleji drámairodalom kiemelkedő képviselője. A két világháború közötti időszak légköre, a kispolgári felfogás visszásságai, az élet eseményeiben nehezen eligazodó, magára maradó ember gyötrelmei, valamint a fasizmus fenyegetése is érzékelhető ebben a darabban. A szerző Bertolt Brecht kortársa, darabjainak hangulata és témája nem különbözik kortársától. Ugyanolyan éles társadalomkritika jelenik meg világszemléletében, mint Brechtnél, csupán drámáinak nyelvezete, stílusa más.
Mit csinál a kongresszus? című darabja 1929-ben keletkezett, folytatva az úgynevezett „szociális dráma” hagyományait. A dráma fő témája a leánykereskedelem. A melodramatikus hangvételű történet két szálon bontakozik ki: egyrészt egy Luise nevű idősebb prostituált lecsúszásáról és egy fiatalabb lány felkapaszkodásáról szól, másrészt a városba érkező, igencsak tapasztalatlan Ferdinánd találkozását mutatja be a leánykereskedővé vált Alfréd nevű bátyjával.
A fivéreknek új ötletük támad: Dél-Amerikába szeretnék vinni a felkapaszkodni akaró fiatal lányt, a Kisasszonyt. A kongresszus éppen ekkor tűzi napirendjére a leánykereskedelem aggasztó problémáját, így a Kisasszony sorsa országos publicitást kap. Ferdinánd végül feleségül veszi a Kisasszonyt. A lány a kongresszustól nem várhatna segítséget, hiszen a kongresszus előkelő résztvevői is megrögzött leánykereskedők.
Az előadásban a főbb szerepeket Sebestyén Aba, László Csaba, B. Fülöp Erzsébet, Gecse Ramóna egyetemi hallgató és Bokor Barna alakítja. A Tompa Miklós Társulat tagjain kívül a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem másodéves színihallgatói is fellépnek.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.