Hirdetés

Nyolc nő – egy gyilkosság

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A hazai színpadokon kevésbé ismert műfaj, a krimi-vígjáték kap teret a Szatmárnémeti Északi Színház deszkáin: holnap 19 órakor Robert Thomas 8 nő című darabját mutatja be a Harag György Társulat. Az előadást Kincses Elemér marosvásárhelyi rendező vitte színre Czintos József, a társulat igazgatójának felkérésére.

Végh Balázs

Végh Balázs

2008. október 09., 00:002008. október 09., 00:00

„Ez hallatlanul nehéz műfaj, kötéltánc. Remélhetőleg a néző két óra alatt nevetni is fog, a torka is elszorul, sőt gondolkodásra is késztetjük, hiszen ez egy nagyon érdekes és ravaszul megírt darab” – olvasható az előadás műsorfüzetében, a rendezővel készült interjúban. A darab a karácsonyi készülődések idején játszódik, és egy gyilkosság apropóján nyolc nő vallomását ismerteti. „Csak női szerepek vannak a darabban, de a nyolc nő mellett folyamatosan érezni egy láthatatlan férfi jelenlétét. A gyilkos közöttük van, mindenki mindenkire gyanakszik, hiszen bármelyiküknek lett volna alkalma és oka is a szörnyű tettre. Miközben kiderül a gyilkos kiléte, nyolc különböző női jellemet és sorsot ismer meg a néző” – mondta el Kovács Eszter, a társulat irodalmi referense. A szereplőkről – az áldozat anyósáról, feleségéről, húgáról, sógornőjéről, két lányáról és két háztartási alkalmazottjáról – a nyomozás során lehull az álarc. A darabot nagy sikerrel játszották több országban, 2002-ben François Ozon rendezésében a mozi szerelmesei is megismerhették. A több nemzetközi díjjal jutalmazott, francia–olasz koprodukcióban megvalósuló filmben Catherine Deneuve és Fanny Ardant is szerepet vállalt.

A szatmárnémeti előadás szerepeit Csíki Orsolya, Gál Ágnes, Méhes Kati, Varga Andrea, Kovács Éva, László Zita, Bándi Johanna és Vencz Stella-Gabriella alakítja.

V. B

Sirály-bemutató Sepsiszentgyörgyön

Bemutatót tart a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház: pénteken 19 órától Csehov Sirály című darabját játsszák Kiss Csaba rendezésében. A Csehov-szakértőként ismert drámaíró-rendezővel a szentgyörgyi próbák idején készült interjúnkat a szeptember 12-i lapszámunkban olvashatták. Az előadás szereplői: Gajzágó Zsuzsa, Nagy Alfréd, Váta Lóránd, Kicsid Gizella, Veress László, Albu Annamária, Szalma Hajnalka, Pálffy Tibor, Nemes Levente, Diószegi Attila, Kolcsár József, Márton Lóránt, Magyarosi Imola. A díszletet Bartha József, a jelmezt Kiss Zsuzsa, a zenét Könczey Árpád jegyzi, az előadás dramaturgja Radnai Annamária, a rendező munkatársa Czegő Csongor.

(fotó: Cristian Gateanu)

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 03., szerda

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat

A Miniallűrök (2021) és a Lélekporc (2023) után TEjben, jajban, világvégÉN címmel jelent meg az UNITER- és Jászai Mari-díjas színművész legújabb verseskötete, aminek az „ősbemutatóját” Aradon tartották.

Kézdi Imola: a költészet lehet buli, játék és mindenkihez szólhat
Hirdetés
2025. december 03., szerda

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez

Napjaink zajos világában különösen fontos, hogy a gyerekek már kiskorukban találkozzanak a komolyzenével. A LurkOpera játékos foglalkozásai során az opera nemcsak élmény, hanem eszköz a koncentráció, kreativitás és érzelmi intelligencia fejlesztésére.

Operamesék, kulisszatitkok: interaktív foglalkozások hozzák közelebb a komolyzenét a legkisebbekhez
2025. december 03., szerda

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka

Ismét adventi turnéra indul a Kaláka. A népszerű zenekar december 4-én a budapesti Deák Ferenc téri evangélikus templomban kezdi a Szabad-e bejönni ide betlehemmel? című műsorsorozatát, és 21-én este Óbudán zárja.

Erdélyi településeket is érintő adventi turnéra indul a Kaláka
2025. december 01., hétfő

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes

Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.

Lázár Ervin meséjéből készült előadást mutat be Mikuláskor a Nagyvárad Táncegyüttes
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión

A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.

A teljes Hunyadi-sorozat, több mint száz kortárs és klasszikus magyar film látható ingyen a Filmión
2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
Hirdetés
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
Hirdetés
Hirdetés