A magyar operában 19 órától kezdődő rendezvényen a kolozsvári Fűszál, valamint a magyarországi Misztrál együttes megzenésített versekkel, a TransylMania zenekar pedig népzenei és világzenei kompozíciókkal lép fel. A kolozsvári hangverseny a 8 koncert – 8 ország – egy nemzet, a Határon Túli Magyarok Zenéje elnevezésű koncertsorozat egyik állomása. A 2005–2006-os évadban indult rendezvény részeként eddig Révkomáromban, Beregszászon, Szabadkán és Kolozsváron tartottak hasonló előadásokat, ezeken a legjobb magyarországi kiadók 450-450 CD-ből álló, közel hatmillió forint értékű magyar zenei tékát adományoztak a magyar közkönyvtáraknak a Magyarországi Református Egyházon keresztül. Kolozsváron a Sapientia-EMTE könyvtárában helyezték el a CD-téka első részét, ezt a gyűjteményt gyarapítja a ma esti gálán átnyújtandó újabb, százas nagyságrendű hanglemezadomány. Idén Horvátországot, Szlovéniát és Ausztriát is bevonva folytatódik a Kárpát-medencei koncertkörút, amelynek fővédnöke Erzsébet asszony, Sólyom László magyar köztársasági elnök felesége, valamint Bölcskei Gusztáv református püspök. A koncerten megvásárolható az a dupla CD is, amelyen többek között a felvidéki Bástya citerazenekar, Agócs Gergely, a vajdasági Bakos Árpád, a Vujicsics-Söndörgő válogatott, a sepsiszentgyörgyi Demeter Erika, a kárpátaljai Pál Lajos zenekara, a Kormorán, a Rozsdamaró, a Misztrál, illetve a Dongó együttes hallható.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.