Hirdetés

Nyári operaestek

Két riportfilmben számol be a magyar köztévé a miskolci operafesztiválról, és a szegedi Mezzo operaverseny előadásait is láthatják az MTV nézői. Horváth Tünde zenei szerkesztő riportfilmjében a Bartók+Bécs 2009 Miskolci Nemzetközi Operafesztivál első négy napjának kínálatából mutat be összeállítást, így a népszerű Haydn-, Mozart- és Bartók-műveket felvonultató nyitókoncertről és a Bukaresti Nemzeti Opera Mozart Figaro házasságát bemutató vendégjátékáról.

2009. június 16., 10:232009. június 16., 10:23

A bécsi mesterek művei mellett számos ritkaság is szerepel a kínálatban, így az összefoglalóban is láthatják majd a nézők Alban Berg Magyarországon fél évszázada nem játszott Lulu című operáját, amelyet a Moszkvai Helikon Opera művészei adnak elő. A moszkvai társulat előadásában hangzik el Rimszkij-Korszakov Mozart és Salieri, valamint Mozart Apolló és Jácint című operája is. A Gerai Állami Színház és a Miskolci Operafesztivál közös produkcióban mutatja be Berg ritkán hallható másik operáját, a Wozzecket, amely ugyancsak szerepelni fog a Magyar Televízió összeállításában.

Az operafesztivál további napjairól a Kultúrház MA műsorvezetője, Sipos Szilvia számol be a Magyar Televízió nézőinek. A második részben szintén világsztárok és operakülönlegességek szerepelnek, így példaként Haydn Aki hűtlen, pórul jár című operája a Miskolci Nemzeti Színház előadásában, valamint a határnyitás és berlini fal leomlásának huszadik évfordulója alkalmából a Miskolci Operafesztivál, a Kassai Állami Színház és a Kolozsvári Magyar Opera összefogásával megvalósuló Emlékezés Beethovennel az 1989-es eseményekre című előadás. Különleges eseménynek számít a King’s Singers együttes hangversenye, a Pozsonyi Nemzeti Színház Strauss Ariadné Naxos szigetén című operaelőadása, valamint Schönberg Mózes és Áron című operájának magyarországi bemutatója a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar előadásában. Az operafesztiválról szóló riportfilm második részét szombaton mutatja be az m1.

A Magyar Televízió és a Mezzo komolyzenei csatorna együttközreműködése eredményeként jött létre tavaly a szegedi központú Operaverseny és Fesztivál. Tavaly novemberben vetítette a verseny gálaműsorát az MTV, az operafesztiválon bemutatott nemzetközi produkciók felvételeit pedig idén nyáron, vasárnap esténként tűzi műsorára a nemzeti főadó. Június 28-án Benjamin Britten Lukrécia meggyalázása című operája szerepel a műsoron, majd Heinrich Marschner A vámpír (július 12.), Robert Ward A salemi boszorkányok (július 26.), végül Francesco Cilea Adriana Lecouvreur (augusztus 9.) című operája következik.

Borsos Roland

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés