2007. július 03., 00:002007. július 03., 00:00
Olvasnivalóért a könyvtár külvárosi részlegeihez: a rogériuszi, az őssi és a biharpüspöki könyvtárakhoz fordulhatnak a nagyváradiak. „Azért választottuk a költözködés periódusául a nyári vakációt, mert a diákok és egyetemi hallgatók munkáját így nem akadályozzuk, másrészt az a tapasztalatunk, hogy a nyári hónapokban kevesebb látogatónk van” – nyilatkozta lapunknak Traian Ştef könyvtárigazgató. Ştef hozzátette, a nyári hónapok idejére az intézmény egyetlen alkalmazottja sem vehet ki pihenőszabadságot, mindannyiuk munkájára szükség van ahhoz, hogy ősszel az új székhelyen nyithasson a könyvtár. Az intézmény korábban a görög katolikus püspöki palotában működött, miután azt az ingatlant visszaszolgáltatták az egyháznak, a téka ideiglenes helyre – a December 1. tér egyik kisebb épületébe – került. Időközben a megyei tanács kiutalt számukra egy, a katonaságtól átvett kaszárnyaépületet. A kaszárnya felújítása, a megfelelő feltételek kialakítása közel 9 millió lejbe kerül. „A munka nehezén már túl vagyunk, most a padlócsempe lerakása folyik. Ez az épület háromszor nagyobb a püspöki palotánál, úgyhogy örömmel költözünk oda, nem beszélve arról, hogy parkosított környezetben, a Körösvidéki Múzeum szomszédságában leszünk” – közölte Ştef.
A könyvtár új épületének főbejárata a Rhédey park felől lesz megközelíthető. A költözéssel a szolgáltatások köre is bővülni fog: egy számítógépekkel felszerelt olvasótermet rendeznek be, ehhez 60 számítógépet már megvásároltak, 50 darabot pedig a Francia Nemzeti Könyvtár ajándékaként kapnak. A belső teret a modern téka követelményei szerint osztják fel: a legfelső szinten az irodák, a régi könyvek részlege és egy amfiteátrum kap helyet. Az első emeleten a kölcsönzési részleget, a gyermekeknek és fiataloknak szánt szabadpolcos termeket, valamint az olvasótermeket rendezik be. A földszinten a raktárakat, az irattárat és a beiratkozási irodát helyezik el, a szabadon maradt termekben pedig könyv- és szépművészeti kiállításokat, könyvbemutatókat tartanak majd. „Fontosnak tartom, hogy az új épületben végre a gyermekrészleg is megfelelő hangsúlyt kap. Az új székhelyünk a Nagyváradi Egyetem közelében található, így arra is számítunk, hogy a városban tanuló több mint húszezer egyetemi hallgatóból is sokan ellátogatnak hozzánk ” – mondta a könyvtárigazgató. Az új székhely megnyitásának határideje november 1., ám Ştef szerint már a tanévkezdésre meg fogják nyitni a kölcsönzési részleget.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.