Hirdetés

Nyár végén újra nyithat a nagyváradi Szabadság mozi

Augusztusban nyithat újra a nagyváradi Szabadság mozi – mondta el lapunknak Jakabffy Samu, a filmszínházat működtető, kolozsvári székhelyű Chicago Tour Kft. adminisztrátora. A mozi februárban zárt be.

Nagy Orsolya

2009. június 24., 10:102009. június 24., 10:10

A Szabadság (Libertatea) – 1990 előtt Oradea – mozi a Fekete Sas-palota Kossuth  utcai bejáratától megközelíthető termeiben működött, és akkor zárt be, amikor az országos mozivállalat (RADEF) székhelye 2002-ben Aradra költözött. Váradon akkor már működött a multiplex mozi,  amely borsos árai ellenére is át tudta csábítani a filmkedvelőket a város három hagyományos mozijából, amelyek rendre be is zártak. A Szabadság egyik termének kezelését hamarosan átvette a kolozsvári cég, amelynek négy évébe telt, hogy saját moziját beindítsa ott.

Egy mozijegy ára 4-5 lej között mozgott, hetente egy filmet vetítettek, s bár kezdetben kifejezetten művészmozinak indult, hamarosan népszerű közönségfilmeket is műsorra tűztek.
A régi mozi impozáns épületrésze időközben teljesen átalakult. A földszinten, ahol annak idején a jegyiroda működött, most pizzát lehet enni. A hatalmas márványlépcsőről megközelíthető emeleti előtér bárrá alakult. Jobbra a volt fimszínház vörös drapériákkal díszített nagytermében most bingószalon működik, szemben pedig, a volt C teremben, amelyben a kevesebb nézőt vonzó műveket vetítették, most játékgépek vannak. Egyedül a valahai B terem maradt meg mozinak.

Kék kárpitjai ma is megvannak, s Jakabffy azt mondja, a nyár folyamán az összes ülést kicserélik, illetve modernebb vetítőgépet hoznak. „Helyenként a falak festését is ki kellett javítanunk” – mondta, ám leszögezte: a gyönyörű szecessziós stílusú díszítések megmaradnak. A teremben 2007-ben kezdték újra a vetítéseket, s az adminisztrátor már múlt tavasszal sok újítást tervezett. Nem tett le most sem arról a tervéről, hogy a palota belső passzázsából külön bejáratot nyisson a mozinak, hogy a nézők ne legyenek kénytelenek a pizzázó és a bár asztalai között lavírozni, ha be akarnak jutni a moziba.

Jakabffy most azt mondja, a helyi önkormányzat illetékeseivel már egyeztetett is, a bejárat létezik, csak meg kell nyitni. „Anynyi van még hátra, hogy ideadják a kulcsot az ajtóhoz” – fogalmazott. Újításként azt tervezi, hogy az eddigiektől eltérően az újranyitástól már heti két-három film is futna a teremben, illetve ismét Dolby Stereo hangzással élvezhetné a filmeket a nagyérdemű – a Szabadság A termében korábban is volt erre lehetőség, de a RADEF a költözéskor a hangrendszert is magával vitte. A jegyárak a tervek szerint 5-6 lej között változnak majd, tehát még mindig nagyjából feleannyiba kerülnek, mint a multiplex moziban egy hétvégi vetítés.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
2026. március 23., hétfő

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója

Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.

Szatmárnémetiben rendez Ionesco-darabot Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója
Hirdetés
Hirdetés