November elején tartják a vásárhelyi könyvünnepet

•  Fotó: Antal Erika

Fotó: Antal Erika

Huszonkettedik allkalommal szervezik meg a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, a november 10. és 13. között tartandó rendezvény mottója: „...mert olvasni jó”. 

Antal Erika

2016. szeptember 29., 13:492016. szeptember 29., 13:49

A szervezők közölték, számos szerzővel találkozhatnak idén a könyvvásár látogatói a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, a gazdag program a fiataloknak és a gyerekeknek is szól: változatos rendezvényekkel, író-olvasó találkozókkal, játszósarokkal, vetélkedőkkel várja a közönséget a négynapos könyvünnep.

Az esményről Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke beszélt, kifejtette, mit is jelent az, hogy immár huszonkettedik alkalommal tartják meg a könyvvásárt. „Öröm elsősorban, hiszen azért sikerül minden évben megszervezni a szemlét, mert a marosvásárhelyiek szeretnek olvasni és igénylik ezt a rendezvényt, készülnek rá, várják. Az érdeklődés a könyvkiadók és könyvkereskedők részéről is olyan nagy már, hogy a tavaly vissza is kellett utasítanunk néhányat a túljelentkezés miatt, és valószínű, hogy ez az idén sem lesz másképp” – mondta az elnök.

Az újdonságok között kiemelte, hogy a Magvető Kiadó, Magyarország talán legnagyobb és legszínvonalasabb könyvkiadója is jelezte részvételi szándékát, jobbnál jobb kiadványokkal érkezik, szerzőket is hoz magával. A november 10. és 13. közötti rendezvényeket az idei vásár mottója jegyében szervezik – mondta Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetője. Mint fogalmazott, „mert olvasni jó” és mert az olvasás öröm, elégtétel, és bár sokat beszélnek napjainkban arról, hogy a nyomtatott könyv egyre kevésbé kelendő, a marosvásárhelyi vásár ennek ellenkezőjét bizonyítja. Makkai Kinga szervező a gyermekprogramokról beszélt, arról, hogy a kicsik és nagyobbak is találkozhatnak kedvenc íróikkal, beszélgethetnek velük, illetve számos más érdekes program várja majd őket.

Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója azt a korszakot emlegette, amikor egy könyv Romániába csempészéséért büntetés járt, vagy az ismerős eladó pult alatt juttatott kiadványokat az olvasni szeretőknek. „Bár ronggyá olvasott könyvek ma már lehet, hogy nincsenek, az emberek kevésbé olvasnak csak úgy kedvtelésből, élvezetből, de a könyv még mindig fontos: azoknak az embereknek az életében, akik színházba járnak, jelentős szerepet játszik. Ezért is jó, hogy a színház ad otthont a könyvvásárnak, hiszen a célközönség ugyanaz” – fejtette ki Gáspárik Attila. Mivel még mindig nem épült Marosvásárhelyen egy olyan vásárterem, amely például a könyvvásárnak is helyet adhatna, a színházigazgató gúnyosan „köszönetet” mondott ezért a megyei és városi önkormányzatnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra

Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.

Filmvetítésekkel és mozikoncertekkel tér vissza a TIFF Temesvárra és Nagyváradra
2025. szeptember 11., csütörtök

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera

Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.

Tragédia és komédia egyazon estén – Különleges premierrel, operanapokkal várja közönségét a Kolozsvári Magyar Opera
2025. szeptember 11., csütörtök

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.

Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész
2025. szeptember 10., szerda

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége

Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.

Velencében díjazott nagyjátékfilmet is megtekinthet a közelgő Filmtettfeszt közönsége
2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra