2008. január 28., 00:002008. január 28., 00:00
A múlt évben közölt szerzők közül négyen vették át a Batsányi-emlékplakettet, Hunyadi László munkáját. Bálint Tamás debütdíjban részesült, Fekete J. Józsefnek esszé, Lövétei Lázár Lászlónak vers és Zalán Tibornak dráma kategóriában ítélték meg az elismerést.
Kovács András Ferenc megbízott főszerkesztő szerint az évek során olyan alkotókat – írókat, költőket, esszéírókat, kritikusokat – tüntettek ki a díjjal, akiknek a munkássága ötven, akár százötven év múlva sem évül el. „Mindez azon múlik, hogy ezeket az alkotókat a következő ötven–százötven évben fogják-e olvasni, kik fognak olvasni és mit, lesz-e irodalmi lap” – fogalmazott a költő, főszerkesztő, hangsúlyozva, hogy a folyóirat szerkesztői nemcsak erdélyi szerzőket méltatnak a díjjal. „A Látó egy kicsit mindenkié is, hiszen ezek az emberek is a mi munkatársaink, tehát a díj fontos visszajelzés számukra is. Nem akarjuk szűk öleléssel mérni az elismeréseket, hogy semmiféle vidékiség árnyéka ne vetüljön a Látóra” – mondta a megbízott főszerkesztő. Az előző években a Svédországban élő Gulyás Miklós, Németországból Hajdú-Farkas Zoltán, a magyarországi szerzők közül Szepesi Attila és Térey János vehette át a Látó nívódíját, az idén pedig a vajdasági Fekete J. József és a magyarországi Zalán Tibor. Fekete J. Józsefet, a zombori magyar rádió vezetőjét, az esszé kategória díjazottját Láng Zsolt méltatta. „Az irodalom tanítható. De amikor irodalmat tanítunk, nem a klasszikus értelemben vett tanárokká kell válnunk, hanem színészekké, Próteusszá, akik azonosulni tudnak hallgatóságukkal és tárgyukkal” – fogalmazott Láng. Zalán Tibort és mesejátékait Gálfalvi György méltatta. „Ha az író megcsömörlött attól, hogy folyamatosan méltatlan emberekkel és körülményekkel kényszerül hadakozni, ha úgy érzi, hogy az egykor szabad vizeken száguldó vikinghajója alól elfogyott a tenger, akkor a legokosabb, amit tehet, hogy ösztöneire hallgatva mesejátékot ír” – mondta Gálfalvi.
A debütdíjas Bálint Tamást Vida Gábor mutatta be a közönségnek. A fiatal költő még egyetemista, közgazdaságtant tanul. Középiskolás kora óta versel, évek óta több erdélyi és magyarországi irodalmi lap közli a verseit, és a tavaly megjelent első kötete is. Lövétei Lázár László régi munkatársa a Látónak, évek óta közöl a folyóiratban. A vers kategória díját a 2007 márciusában közölt Poétai recept a „Két szék között”-höz című művéért vehette át – a verset Kovács András Ferenc elemezte a díjkiosztón.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.