
Új taggal bővül a társulat az új évadtól – számolt be róla Nagy Pál, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház igazgatója és Csurulya Csongor művészeti igazgató a keddi évadkezdő sajtótájékoztatón.
2015. szeptember 02., 22:412015. szeptember 02., 22:41
Mint mondták, szórakoztató és közönségbarátabb évadot állított össze 2015–2016-ra a székelyudvarhelyi teátrum. „Fontos szempontnak tartjuk, hogy neveljünk, de úgy véljük, nevettetve is lehet nevelni\" – hangsúlyozta Csurulya Csongor művészeti vezető.
Jelenleg a Tóték című tragikomédia próbafolyamata zajlik, Örkény István közismert művét Harsányi Zsolt meghívott rendező viszi színre, a bemutatót pedig október elsejére tervezik. Ezt követően a Mátyás-mesék című nagyszínpadi gyerekelőadáson kezd el dolgozni a társulat, november 8-ára tervezik a bemutatót. Felújítják ugyanakkor az elmúlt évad végén bemutatott, Az égig érő fa című népmese-adaptációt, az új változatot viszont a társulat programjától, valamint a színpad foglaltságától függően viszik színre.
A szilveszteri előadás próbafolyamatát novemberben kezdi el a társulat, idén Neil Simon Pletyka című bohózatával búcsúznak az óévtől. Lendvai Zoltán vendégrendező előadása a színház vezetői szerint fergeteges vígjáték lesz. Elárulták, az előadásnak különleges meghívottja is lenne, aki a műfajon belül is „húzónévnek\" számít.
Jövőre elkezdik a Brahms és a macskák című színjáték próbáit, Garaczi László és Toepler Zoltán közös írását Hatházi András vendégrendező viszi színre – márciusban mutatják be. Ezt követően áprilisban Sławomir Mrożek lengyel drámaíró Nyílt tengeren című abszurd komédiáját kezdi el próbálni a társulat, a stúdióelőadást Csurulya Csongor rendezi. Az évad végére Moliére Don Juan című komédiájának bemutatását tervezik, amelyet Zakariás Zalán rendező visz színre.
Anga Mária A néma cipő története című bábelőadását is az idei évadra tervezték, ám Csurulya szerint még nem tudni, mikor lesz megtekinthető.
„A pályázatokon nyert támogatásoknak köszönhetően sikerült kis társulattal is színvonalas évadot összeállítani\" – vélte Nagy Pál, aki azonban attól tart, hogy a művelődési ház színpadának jelenleg is folyamatban lévő felújítási munkálatai befolyásolhatják ütemtervüket. A társulat új tagja Pál Attila, aki jelenleg a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karán másodéves magiszteri hallgató – az új tagot a közönség már a Tóték című előadásban megismerheti.
A színházigazgató elmondta, jelenleg tizenhárom színésszel dolgozhatnak, így nem lesz könnyű munka számukra az idei évad, ennek ellenére új tagok nélkül is kivitelezhetők az előadások. A jövő év elejétől egyéves fizetetlen szabadságra távozó Jakab Orsolya és Antal Csaba helyére a tél folyamán keresnek új színészeket, így tavaszszal akár már új arcok is felbukkanhatnak a színpadon. A színházigazgató elmondta, az önkormányzati képviselő-testület legutóbbi ülésén 68 ezer lejjel kiegészítették a színház költségvetését, így hét színész és egy további színházi alkalmazott fizetését sikerült növelni.
Kortárs drámák Udvarhelyen
Idén október 5–10. között rendezi meg a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a dráMA – Kortárs színházi találkozót. A hetedik kiadásához érkező rendezvényen a kortárs román és magyar nyelvű szerzők műveire összpontosítanak, valamint azokra a társulatokra, amelyek ilyen előadásokat mutatnak be. Idén változatosabb formában tartják a találkozót, többek között a kolozsvári Váróterem Projekt, a nagyváradi Szigetligeti Színház, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház román társulata, a sepsiszentgyörgyi román színház, valamint a bukaresti Odeon Színház lép színpadra Udvarhelyen. A szervezők az Újvidéki Színházzal is tárgyalnak, amely a hagyományostól eltérő Bánk bánnal érkezne. A tervek szerint Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című darabját is megtekinthetik októberben a nézők, a marosvásárhelyi Sebestyén Aba egyéni előadásában.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!