
Tamási Áron
Egész napos rendezvénysorozattal ünnepli 120 éve született névadóját szerdán, szeptember 20-án a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
2017. szeptember 19., 19:572017. szeptember 19., 19:57
„Az író művei, szellemisége és szelleme az elmúlt évtizedekben tökéletesen beépült a társulat működésébe, és utakat nyitott afelé a korszerű és érvényes színjátszás felé, amit jelenleg képviselünk.
– olvasható az intézmény közleményében. Az egész szerdai napot és az egész várost behálózó események estére a főtérre, majd a színháztermekbe vezetnek. 18 órai kezdettel a társulat színművészei Tamási Áron válogatott novelláiból tartanak felolvasóestet a mamarateremben, 20 órai kezdettel pedig a színház nagytermében a Dresch Quintet Tamási Áron-tiszteletkoncertjét tekinthetik meg az érdeklődők.
aki a magyar népi hangzásvilág és a jazz-zene egyvelegét szólaltatja meg szaxofonjával.
1997-ben, Tamási Áron születésének centenáriumán is Dresch Mihály és együttesének játéka koronázta meg a rendezvénysorozatot, idén újból vállalták, hogy megtisztelik Sepsiszentgyörgyöt az író születésének 120. évfordulóján.
A Tamási Áron-tiszteletkoncerten a szaxofonon és fuhunon játszó Dresch Mihály mellett Brasnyó Antal brácsával, Csoóri Sándor brácsával és tamburával, Zimber Ferenc cimbalommal, Bognár András nagybőgővel lép fel.
A Tamási Áron-novellák felolvasóestjére a belépőjegyek ára egységesen 10 lej. A Dresch Qvintet koncertre a teljes értékű jegyek 20 lejbe, míg a diákjegyek 10 lejbe kerülnek. Jegyek a városi szervezőirodában és a Biletmaster.ro honlapon kaphatóak.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!