Hirdetés

Népszerű volt a váradi HolnapUtán Fesztivál

•  Fotó: Tamás Attila

Fotó: Tamás Attila

Csaknem háromezer látogatója volt a nagyváradi Szigligeti Színház által idén ötödik alkalommal megszervezett HolnapUtán Fesztiválnak a hét végén.

Krónika

2017. április 11., 17:062017. április 11., 17:06

„Az eseménysorozat beváltotta a hozzá fűzött reményeinket, a minőségi színházi előadások mellett valódi közösségi élményt nyújtott\" – összegzett Czvikker Katalin fesztiválmenedzser, a Szigligeti Színház főigazgatója. A Kárpát-medencei színész- és rendezőhallgatók számára hirdetett workshop bemutatójával, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Úrhatnám polgár című előadásával, illetve a sepsiszentgyörgyi színészek Tesztoszteron Zenei Alakulat nevű együttesének koncertjével zárult a vasárnap a rendezvénysorozat.

A pályakezdő színházi alkotók bemutatását vállaló eseménysorozat négy napja alatt színházi előadásokon, kiállításmegnyitón, koncerteken és lapbemutatón vehettek részt az érdeklődők. Fazakas Márta főszervező elmondta, a fesztivál által egyedülálló módon vállalt tehetséggondozás sikerességét mutatja, hogy a résztvevő alkotók és a közönség részéről is pozitív visszajelzések érkeztek. „Különösen fontos volt számunkra a HolnapUtán Projekt, amelyben tizennégy színész- és rendezőhallgató vett részt, és amelynek során váradi szerzők alkotásait alapul véve, egy rendhagyó performansz keretében beszéltek arról, mit is jelent számukra, hogy ők képviselik a jövő generációját\" – mondta a főszervező.

A fesztivált számos kísérőprogram színesítette: a budapesti színészhallgatók egy csoportja például Pink Mojos and The Fuckfaces elnevezésű zenekarával lépett színre, és közismert slágerek előadásával bizonyította tehetségét. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói a Broadwayre röpítették a közönséget, a George & Cole című eladásban a két híres amerikai zeneszerző, zenész, George Gershwin és Cole Porter dalait adták elő fényűző színházi show keretében, a musical teljes eszköztárát felvonultatva. A Szigligeti Színház munkatársai is összeálltak egy alkalmi koncertre, a színészeken kívül a marketingosztályon dolgozók is mikrofont ragadtak. A stúdióban Németh László grafikus színházi plakátkiállítását tekinthették meg az érdeklődők, vasárnap pedig a fiatal szerzők, színészhallgatók és rendezők együttműködéséből született HolnapUtán Projekt performanszt láthatták.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
Hirdetés
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
Hirdetés
Hirdetés