2009. július 16., 10:032009. július 16., 10:03
A ligetben három napig a népi mesterségek művelői állítják majd ki termékeiket, amelyeket meg is vásárolhat a közönség. Mint minden évben, idén is kerámiatárgyak, népi bútorok, szőttesek, maszkok, hímes tojások, hangszerek és mézeskalács várja az érdeklődőket. Eddig összesen 110 mester jelentkezett a vásárra, ebből száz Románia különböző régióiból érkezik Váradra, tíz pedig Magyarországról. A kiskoi (Chişcău) Aurel és Lucreţia Flutur a Belényes környékére jellemző krumplis-sós túrós palacsintával vendégeli meg a vásárra kilátogatókat.
A hivatalos megnyitót pénteken, július 17-én délután öt órakor tartják. A megye több településéről érkeznek népdalénekesek és néptánccsoportok, főként a helyi és országos versenyek győztesei. Szombaton 18.30-tól a vásáron kiállító hangszerkészítők mutatják be műveiket, majd népdalelőadás kezdődik. Vasárnap délután négytől a nagyszalontai Mioriţa, illetve a Toldi néptánccsoport lép fel. Egész délután folklóregyüttesek lépnek fel a színpadon, érkeznek előadók Körösbánlakáról, Telegdről és Máramaros megyéből is.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.