2009. november 25., 10:062009. november 25., 10:06
Bretter E. Zoltán, a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója elmondta, a Figurina az intézet javaslatára kapott meghívást a fesztiválra, s ők gondoskodnak a fellépésük körülményeiről, és arról, hogy románul is olvasható legyen az előadás tartalma.
A Figurina A Nap és a Hold elrablása című, öt éven felülieknek szóló kézjátékát Siklósi Gábor, Fers Klára, Siklósi Eszter és Fenyvesi Attila adja elő a hétfői fellépésen. A Figurinát az első önálló magánbábszínházként 1983-ban alapította Siklósi Gábor és Fers Klára. Az együttes használ hagyományos bábokat, van óriásbábos műsora és jellemzően a fantáziára épülő kéz- és tárgyjátékokkal fűszerezett előadása.
A bukaresti bábfesztivál főszervezője az 1945-ben alapított Ţăndărică Bábszínház, amelynek előadásait évente 75 ezer néző keresi fel. A fesztiválon a bolgár, moldovai, spanyol, olasz és izraeli bábszínházak is bemutatkoznak. Romániából többek között galaci, nagyszebeni, nagybányai társulatok lépnek fel, de a meghívottak listáján szerepel a kolozsvári Puck bábszínház is. A Ţăndărică Bábszínházban bábkiállítást is megnyitnak, a bábművészeknek pedig workshopokat tartanak.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.