Jakab Juli, Nemes Jeles László és Vlad Ivanov
Fotó: Napszállta/Getty Images
Nemes Jeles László Napszállta című alkotásának ítélte a legjobb film díját a nemzetközi filmkritikusok szövetsége, a FIPRESCI zsűrije a Velencei filmfesztiválon.
2018. szeptember 07., 22:192018. szeptember 07., 22:19
2018. szeptember 07., 22:212018. szeptember 07., 22:21
A Magyar Nemzeti Filmalap pénteki közlése szerint a Napszállta a versenyprogram legjobb filmjét illető díjat nyerte el. A velencei filmfesztivál, melynek versenyprogramjában 24 év után először kapott meghívást magyar alkotás, szombat este zárul a díjátadóval.
Az Oscar-díjas Nemes Jeles László új filmjében nagyrészt azokkal az alkotókkal és szakemberekkel dolgozott, akikkel a Saul fiát is készítette. A Napszállta operatőre Erdély Mátyás, zeneszerzője – az azóta elhunyt – Melis László, sound designere Zányi Tamás, casting directora Zabezsinszkij Éva, díszlettervezője Rajk László, jelmeztervezője Szakács Györgyi. A rendező a forgatókönyvet együtt jegyzi Clara Royer-vel és Matthieu Taponier-vel, utóbbi egyben a film vágója is. A Napszállta főszereplői Jakab Juli (Leiter Írisz) és a román Vlad Ivanov (Brill Oszkár). A csaknem száz fős szereplőgárda nemzetközi összetételű, a magyarok mellett román, lengyel és német színészek is játszanak a filmben.
„Nagy öröm ez a díj, hatalmas megtiszteltetés számunkra, és jelzi a stáb teljesítményét. Bár a verseny többi filmjét nem láttam, úgy hallottam, erős volt a mezőny” – mondta Nemes Jeles László az MTI-nek a bejelentést követően. Az Oscar-díjas alkotó új mozijának világpremierje hétfőn volt a velencei filmfesztiválon és a vetítés nagy sikerrel zajlott. „Úgy éreztem, hogy a nézők meglepődtek, nem szokványos élményben volt részük. Többen mondták körülöttem, hogy egyfajta rezgés volt a moziban. Talán ezt az váltotta ki, hogy a Napszállta olyan frekvenciákkal működik, amelyek nem hagyományos módon érintik meg a nézőket” – fejtette ki a rendező.
Az MTI felvetésére Nemes Jeles László megjegyezte: furcsa lenne, ha nem lennének felismerhető stílusbeli kapcsolatok a Napszállta és a Saul fia között. Hozzátette: a filmkészítő csapat összetétele is hasonló volt. „Fontos, hogy egy filmnek legyenek saját gyökerei és organizmusa. Biztos, hogy vannak kapcsolódások, de a két film tematikailag és stratégiájában mégis különbözik” – szögezte le.
A Napszállta a budapesti Filmalap támogatásával a Laokoon Filmgroup gyártásában, a francia Playtime-mal koprodukcióban készült, Sipos Gábor és Rajna Gábor producerek vezetésével. A Filmalap közleménye szerint a Napszállta világpremierje kirobbanó siker volt a velencei filmfesztivál versenyprogramjában a hét elején. Az észak-amerikai premier szombaton lesz a torontói filmfesztiválon. A filmet már a világpremier előtt mintegy 70 ország filmforgalmazója vásárolta meg világszerte. Amerikában és Ausztráliában a Sony Pictures Classics forgalmazó fogja bemutatni. A magyarországi közönség Nemes Jeles László filmjét először a 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon láthatja szeptember 15-én, majd a Napszállta szeptember 27-től lesz látható országszerte a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.
A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.
Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.
Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.
szóljon hozzá!