
Fotó: Gozner Gertrud
„Való igaz, nem figyeltünk oda eléggé annak a népszerűsítésére, hogy a Puck Bábszínház voltaképpen minden korosztálynak szól” – fogalmazott az igazgató. Hozzátette: a bábszínház szó hallatán vagy olvastán az emberek többsége gyermekeknek szóló mesékre gondol, holott a darabok sokszínűsége és a műsorpolitika révén a társulat minden korosztályt szeretne megszólítani.
A Puck Bábszínház a lezáruló évadban kilenc bemutatóval rukkolt elő. Mona Chirilă szerint osztatlan sikert aratott a Lucian Blaga Nemzeti Színházzal közös produkcióként színre állított Eugen Ionesco Vicontele című darabja Ioan Gyuri Pascu főszereplésével, de az Ördögverő jóbarátok sem maradt le mögötte. A magyar tagozaton az igazgató szerint arra törekedtek, hogy a kortárs szerzők legújabb munkáit vigyék színre és népszerűsítsék – e tekintetben Orbán János Dénes Búbocska című darabja jó húzásnak bizonyult, de a már jól ismert és nagy népszerűségnek örvendő kortárs mese, Fodor Sándor Csipikéje is nagy sikert aratott. „Továbbra is arra törekszünk, hogy az intézmény klasszikus bábszínház maradjon, amelyben a művészek arca a háttérben marad, és a báboké a főszerep” – magyarázta az igazgató. Hozzátette: ezzel párhuzamosan egyre több külföldi rendezővel és forgatókönyvíróval, valamint hasonló intézménnyel működnek együtt. A társulat már dolgozik Matei Vişniec A kommunizmus története elmebetegeknek elmondva című darabjának bábszínpadra állításán, a tervek szerint szeptemberben láthatja a közönség. A lezáruló évadban a Puck előadásait megnézték Nagyszebenben, Gyulafehérváron, Bukarestben, Pécsen, Eszéken, az Arizona állambeli Phoenixben, júniusban pedig Veszprémben, a csehországi Pilsenben, augusztusban a horvátországi Dalmáciában, szeptember elején pedig – több mint tízévi szünet után – a zágrábi PIF nemzetközi bábfesztiválon fog fellépni. Más fontos esemény is várható: a tervek szerint a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban bábmúzeum nyílik.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.