
Fotó: Biró István
A hatvanas évek Kolozsvárjának gyermekkori emlékei, a rá következõ évtized eszmélése, majd a nyolcvanas évek elejétõl beszûkülõ mozgástér és az ellenzékiség kronológiailag három idõszakra tagolja a mûvet, amely szerkezetileg két részbõl áll. Míg az elsõ sztoricentrikus, a második inkább esszécsokornak tûnik: kibontja a történetek egy-egy (ön)reflexióra sarkalló fordulatát-jelenetét.
„A történetek díszletek, ürügyek és keretek ahhoz, hogy valamit mondjunk a világról” – tisztázta Józsa Márta, mintegy elhárítva a kérdést, hogy önéletrajzi regénnyel van-e dolgunk. A televíziós szerkesztõ-dokumentumfilmkészítõ-író látás- és láttatásmódja a filmezéshez szokott szem „kameraállásait” idézi. Újszerû Erdély-képe abba a vonulatba illeszti a regényt, amelyet Bartis Attila, Dragomán György mûvei fémjeleznek: a mítoszt áttöri a személyes szenvedély, a mi-õk, kisebbség-többség viszonyrendszere pedig az éles léthelyzetek dacára sem lemondásokkal telített. Helye van itt is a humornak, ahogyan például a családi házat lehallgató szekuritátésok cseleit kipellengérezi. A regény magyarországi fogadtatására utalva Kõrössi P. József, a kötetet gondozó Noran kiadó vezetõje jelezte: elsõként a Holmi közölt részleteket belõle, ami ritkán fordul elõ a rangos irodalmi folyóiratnál.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.