„Nem szóval kell tévét tartani”

Sztrájkba léptek a sepsiszentgyörgyi M3 televízió munkatársai

Bíró Blanka

Bíró Blanka

2006. február 03., 00:002006. február 03., 00:00

Tegnaptól nem sugároz az M3 sepsiszentgyörgyi helyi televízió: a tizenhárom alkalmazott és bedolgozó munkabeszüntetéssel tiltakozik, amiért még nem kapták meg decemberi fizetésüket, holott azt legkésőbb csütörtökre ígérték. A tévé munkatársai elpanaszolták, hogy minimálbért kapnak, a bedolgozók legtöbb másfélmillió lejt – ezért a pénzért egyikük a képújságot is saját számítógépével szerkesztette.
Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi alpolgármester, a televíziót működtető Media 3 Részvénytársaság tagja az alkalmazottak türelmét kérte, és a lelkiismeretükre bízta, hogy fizetés nélkül még néhány napig folytatják-e a munkát. A részvénytársaság vezetőtanácsa már jó ideje elégedetlen a televízió működésének megszervezésével, ezért az igazgatói tisztségre versenyvizsgát hirdettek meg – fejtette ki Sztakics Éva. A hétfői versenyvizsgára eddig két pályázatot nyújtottak be. Az alpolgármester elmondta, az új igazgatóval menedzseri szerződést kötnek, miszerint a működési feltételeket reklámbevételekből és pályázati pénzekből kell biztosítania.
Jelenleg az M3 tévé biztos bevételi forrását két szolgáltatói szerződés jelenti: a sepsiszentgyörgyi és a háromszéki önkormányzattól havi 30-30 millió régi lejt kap. Ez az összeg az intézmény fenntartásának 30 százalékát jelenti. Szőke György jelenlegi igazgató – aki szerda óta pihenőszabadságát tölti – érdeklődésünkre elmondta, ő is mások ígéretei alapján ígérte meg tegnapra a fizetéseket. A sepsiszentgyörgyi tanács pontosan fizet, a megyei önkormányzattól azonban késve érkeznek a pénzek. Szőke György szerint a részvénytársaság tagjainak nemcsak szóval kellett volna tartaniuk eddig a televíziót.
Két évvel ezelőtt hat civil szervezet és alapítvány hozta létre a Media 3 Részvénytársaságot, amely helyi erőforrásokból indította el újra a televíziót. A Sepsiszentgyörgyön évekig működő STV 2003 augusztusában szüntette be sugárzását, anyagi nehézségek miatt.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház

Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.

Szabadtéri bulival indítja az évadot a jubiláló nagyváradi színház
2025. szeptember 08., hétfő

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője

Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.

Próba közben megsérült a temesvári magyar színház színésznője
2025. szeptember 07., vasárnap

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál

Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.

Etnikumok, nyelvek fölötti szakrális művészet – egyre népszerűbb a nagyszebeni Ars SACRA fesztivál
2025. szeptember 06., szombat

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia

Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.

Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia
2025. szeptember 04., csütörtök

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot

Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.

Mátyás király szülőházában vetítik a Hunyadi-sorozatot
2025. szeptember 04., csütörtök

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra

A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.

Erdélyből is sikeresen pályáztak a Csoóri Sándor-programban – idén 2,5 milliárd forint jut hagyományápolásra
2025. szeptember 02., kedd

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra

Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.

Öt ország művészei érkeznek a kolozsvári WonderPuck Utcaszínházi Fesztiválra
2025. szeptember 01., hétfő

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK

A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.

A parajdi károsultak segítésére, a közösségi összefogásra buzdított a temesvári színJÁTÉKOK
2025. augusztus 28., csütörtök

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról

Bocsárdi László a 40 éve alakult gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház alapító-rendezője volt, majd hosszú ideig vezette a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat.

Kísérletezésből születő saját színházi nyelv – Bocsárdi László rendező a 40 éves Figura jubileumára készülő koprodukcióról
2025. augusztus 28., csütörtök

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek a zeneszerző Temes megyei szülővárosában, Nagyszentmiklóson – tájékoztatta a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szegedi regionális munkacsoportja az MTI-t.

Bartók Béla halálának 80. évfordulójára emlékeznek Nagyszentmiklóson