Nem hasonlít semmihez – Csontváry-kiállítás Csíkban

– A Csíki Székely Múzeum öt termében tematikusan rendezték el Csontváry Kosztka Tivadar mintegy félszáz képét. Miután a nagyméretű alkotások nem fértek be a műemlék épületbe, mit gondol, mennyire nyújt teljes képet a kiállítás az életműről?

– Ismertem a Mikó-vár kiállítótereit, jártam itt tavaly, felmértem a helyiségeket, hogy mi mekkora, és az alapján elképzeltem, hogy ez a tér körülbelül hány műtárgyat tud befogadni. Szerettük volna minél teljesebben bemutatni az életművet, hogy aki idejön, annak ne legyen hiányérzete. Nyilvánvalóan a nagyméretű, húsz-harminc négyzetméteres képeket nem hoztuk el, de azokat leszámítva az életmű legkorábbi és legkésőbbi képei is itt vannak, és az életmű szinte minden jelentős alkotása látható.

Itt ülünk most a Magányos cédrus előtt, de itt vannak a nagy jajcei képek, a nagy vízeséseket ábrázoló képek, Csontváry híres önarcképe, a müncheni portrérajzai, tanulmányai, itt vannak a Nápoly környékén festett képei, a jeruzsálemi képekből egy, az athéni képekből kettő. Szinte minden. Úgy gondolom, a tárlat látogatója teljes Csontváry-élményt kap. Megjelent egy szép kivitelezésű katalógus, ebben a bevezető tanulmányom olvasható, illetve a képekről külön leírások, elemzések, értelmezések.

– Csontváry Kosztka Tivadart gyakran úgy emlegetik, mint egyéni stílusban alkotó, különc művészt. Hogyan lehet őt elhelyezni a művészettörténetben?

– Csontváry művészete a művészettörténetben valóban különleges helyet foglal el. Jó ötven éve Csontváryra úgy tekintünk, mint a korszak vagy tán az egész magyar művészet legeredetibb és egyik legjelentősebb alkotójára. De még mindig nem nagyon értjük, hogy miért olyan jelentős ez az életmű, mert semmihez nem hasonlít. Próbáltuk Nyugat-Európában is bemutatni húsz évvel ezelőtt. Nem értették, mert nem hasonlít semmihez sem. Ha most idejönne egy magasan képzett angol, amerikai vagy francia művészettörténész, és megkérdeznénk, hogy mit gondol, mikor készültek ezek a képek, nem tudná megmondani.

Mert ezeknek a képeknek úgymond nincs stílusa. Illetve természetesen van, de nem a nagy stílustörténeti fogalmakkal leírható stílus ez, hanem egy teljesen egyedi világ, és bizonyos értelemben tényleg nem kötődik a korához. Ez az igazán érdekes ezekben a munkákban, magam is egyre inkább azt látom, hogy Csontváry nagyon különc figura. A látásmódja nagyon eredeti, a problémák, amiket keres, a legkülönbözőbb fényviszonyok, a napfény színei, az alkonyatok színei, a különböző fényeffektusok és ezek egymásra való hatása lélegzetelállítóan jelennek meg a művein. A mostani tárlaton külön teremben állítottuk ki az éjszakai és alkonyati képeket.

Csontváry olyan megszállottsággal és kifinomult látással közelített a megjelenítendő problémák felé, olyan elvek mentén, ami nem jellemző egyik kortársára sem. Teljesen eredeti – ez az, ami a mai napig elbűvöli a nézőt. Emiatt talán nehezen érthető, mégis nagyon-nagyon szerethető. Számunkra azért fontos, mert látjuk, hogy ez a miénk. Szeretnénk, ha más is értené, Nyugat-Európa és Amerika, de azt gondolom, hogy egyelőre nem baj, ha nem értik. Az a lényeg, hogy mi egyre világosabban lássuk az ő eredetiségét, amit lehet nevezni nagyságnak is vagy éppen zsenialitásnak. De mindenképp vegyük észre a látásmódja bátorságát, a kifejezésnek, a színezésnek a bátorságát, ezek nagyon fontosak ebben az életműben. Ez a festészetének a legjellemzőbb sajátossága. Aki ide eljön, és így nézi a képeket, maga is meg fogja ezt tapasztalni.

– Miben mérhető a napút festőjének is nevezett Csontváry hatása a magyar képzőművészetben? Voltak, vannak követői?

– Azt mondjuk, hogy ő az egyik legjelentősebb mester, az egyik legjelentősebb festőművészünk, mégis rettenetesen „magányos” a művészettörténetben. Sem igazi előzménye nincs, nem mondhatom, hogy ő valakire is hasonlítana, ugyanakkor követője sincs. Ő nem szívesen beszélt a festészetéről. Az elhivatottságáról mesélt, arról, hogy miért fontos az ő művészete – ahogy ő mondta – az egész magyarság számára, de arról, hogy hogyan készültek a képei, arról soha nem beszélt. Mindig elhárította az erre irányuló kérdéseket, és azt mondta, hogy ez az isteni erőnek a hatása.

Nem voltak közvetlen követői, viszont az 1960-as évektől, amikor Csontváry úgymond „divatba jött”, és megjelent Németh Lajos első tudományos monográfiája róla, és Magyarországon nagy kiállításokon mutatták be a műveit, majd az 1970-es évektől, amikor megnyílt Pécsett a Csontváry Múzeum, ahol a legtöbb műve ki volt állítva, attól kezdve már voltak fiatal művészek, akik a képzeletbeli mesterüknek tekintették őt. De ők se nevezhetők igazán Csontváry követőinek, inkább olyanoknak, akik Csontváry ihletése nyomán dolgoztak. Én leginkább Földi Péter festészetében látom Csontváry erős ihletettségét, nem hasonlít Csontváryra, mégis egy olyan koncentrált minőség az övé, ami a Csontváryéhoz fogható.