Összesen 150 órányi rendezvénydömping várja a kincses város lakóit június 20-án éjjel a Kolozsvár sosem alszik című program keretében 20 különböző helyszínen – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Alexandra Mihali, a rendezvény főszervezője.
2015. június 19., 10:582015. június 19., 10:58
Számtalan különleges eseményt szerveznek, többek közt sor kerül egy villamoson tartott bulira. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges, hiszen a villamos befogadóképessége véges. Borzási Sarolta, a Share Föderáció magyar ügyekért felelős alelnöke ugyanakkor elmondta, több mint negyven civil szervezettel és mintegy száz önkéntessel dolgoznak együtt.
Közel negyven önálló program szerepel a 24 órás kínálatban, a belvárosban elsősorban kulturális rendezvényeket terveztek. A kolozsvári román színház első alkalommal tart szabadtéri előadást a Főtéren, míg éjfélkor a Kolozsvári Állami Magyar Színház udvarán a kulturális intézmény színészeiből álló Loose Neckties Society zenekar koncertje kezdődik a Szamos-parton, a stúdióterem bejárata előtt (képünkön).
„Rengeteg érdekes programot tudunk ajánlani. A Szent Mihály-templom mögötti parkolóban estétől kezdve sportolni lehet egész hajnalig, sok versenyszámban mérkőzhetnek meg a sportbarátok, onnan indítják a félmaratont is. Vasárnap délben jótékonysági dupla maratonra is sor kerül. Ugyanakkor számtalan szabadidős tevékenységre nyílik lehetőség, ilyen például a hőlégballonos városnézés” – sorolt fel néhányat a választható programok közül Borzási.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere elmondta: az önkormányzat összesen 350 ezer lejjel támogatta a különböző civil szervezetek rendezvényeit. Szép számmal akad olyan programpont is, amelyre nem kértek és így nem is kaptak támogatást a szervezők, őket helyfoglalásban, a szervezés megkönnyítésével segítette a városháza. Hozzáfűzte a városvezetés semmilyen értelemben nem válogatott a civilek által ajánlott programok között, mindenkit támogattak, aki bármilyen rendezvényt kívánt szervezni ezen az estén.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!