
A nagyváradi filharmónia művészei is abban reménykednek, hogy mihamarabb közönség jelenlétében játszhatnak újra
Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
A mostani elképzelés szerinti forgatókönyv mindenképpen jobb lenne, mint ha egyáltalán nem tarthatnának előadásokat – vélekedtek megkeresésünkre kulturális intézmények vezetői annak kapcsán, hogy a művelődési miniszter felvázolta, milyen forgatókönyvek szerint lehet majd részt venni a kulturális eseményeken, koncerteken.
2021. április 07., 16:512021. április 07., 16:51
A művelődési minisztérium négy forgatókönyvet javasol a kulturális eseményeken, koncerteken való részvételre – jelentette be Bogdan Gheorghiu tárcavezető. Mint részletezte, az elképzelések szerint azok vehetnének részt hasonló rendezvényeken, akiket már beoltottak koronavírus ellen, akik fel tudják mutatni egy legtöbb 48 órával korábban készült Covid–19-teszt negatív eredményét, orvosi igazolást tudnak felmutatni arról, hogy immunisak a kórra, mivel átestek a betegségen, vagy pedig a helyszínen gyorstesztelésnek vetik alá magukat. A kulturális miniszter beszélt ugyanakkor a művészek beoltásáról is.
„Kértük, hogy a művészeket vegyék be az oltási kampány második szakaszába. Sajnos csak a minisztériumi alárendeltségbe tartozó intézmények alkalmazottai kerültek ebbe a szakaszba, ők sem szakmai, hanem adminisztratív vonalon.
– közölte Bogdan Gheorghiu tárcavezető.
Meleg Vilmos, a nagyváradi filharmónia vezetője megkeresésünkre úgy nyilatkozott, a kulturális események esetében eddig is szigorú szabályok voltak érvényesek, és nem ezek azok a helyek, ahol a legnagyobb a megfertőződés veszélye – szemben mondjuk a bevásárlóközpontokkal.
– mondta az intézményvezető. Azt is kifejtette, véleménye szerint nem a koncertterem a legveszélyesebb megfertőződés szempontjából, a tüneteket mutató nézőket nem is engedték volna be, de az emberek ilyen esetben nem is jöttek volna előadásokra: egy filharmóniának fegyelmezett a közönsége, szabálykövető.
Mint mondta, ugyanakkor egyelőre az átoltottság még kevés ahhoz, hogy bizakodó lehessen egy kulturális intézmény, hogy valóban lesz is közönség, és nemcsak páran lézengenének. „A mi intézményünk esetében az egyharmad terem is csak 140 embert jelent. Ha a miniszter által vázolt kritériumoknak eleget kell majd tenni, akkor félő, hogy nem lesz túl nagyszámú közönség.
– mondta Meleg Vilmos. Hozzátette, mindenképpen örülnének ennek a lehetőségnek is, hiszen az lenne a fontos, hogy a művészek végre nézők előtt játszhassanak. Nagyváradon március 19. óta nem tarthatnak élő kulturális rendezvényeket, csak virtuális formában közvetítenek műsorokat.
„A bérleteseinkkel szoros telefonkapcsolatban vagyunk, minden előadás előtt felhívtuk őket eddig is, hiszen az elmúlt időszakban minden előadásunk bizonytalan volt. Számunkra nagyon fontos volna, hogy közönség előtt játszhassanak a művészek, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy felvételt sugárzunk, vagy pedig élő muzsikát” – mondta az igazgató. Kifejtette, a filharmónia nem tud élőben közvetíteni, mert nincsen hozzá technikai felszereltségük, így rögzítik a műsort, és másnap sugározzák, ez a korrigálásra is lehetőséget nyújt.
– mondta Meleg Vilmos. Azt is elmondta, márciusban a váradi intézmény a temesvári opera művészeit látta vendégül, ők tartottak előadást, és nagyon meg voltak hatva, hiszen egy éve nem játszhattak bent, teremben Temesváron közönség előtt, csak a nyáron szabadtéren. „Az ő visszajelzésük, köszönő leveleik is azt bizonyítják, mennyire fontos a művészeknek, hogy közönség előtt nyilvánulhassanak meg” – mondta az intézményvezető.
Lázár-Prezsmer Endre, a sepsiszentgyörgyi Művész mozi programfelelőse úgy vélekedik, a miniszteri elképzelést lehet úgy is értelmezni, hogy diszkriminatív. „Korábban arról volt szó, hogy nem lesznek hasonló megkötések, de úgy tűnik, minden szabályozás sűrűn változik” – mondta a filmszínház illetékese.
Fotó: Pinti Attila
Sepsiszentgyörgyön is zárva tartanak a kulturális intézmények március 18-tól, Lázár Prezsmer Endre szerint ez egyelőre valószínűsíthetően nem fog változni.
– magyarázta a mozi vezetője. Hozzátette, nagyon várják, hogy megnyithassák a mozit, a kollégái kényszerszabadságon vannak, otthon ülnek. „Készenlétben állunk, hogy bármikor nyithassunk, de jelenleg sajnos a mutatók nem ezt jósolják” – nyilatkozta Lázár Prezsmer Endre.

A művelődési minisztérium négy forgatókönyvet javasol a kulturális eseményeken, koncerteken való részvételre – jelentette be hétfő este Bogdan Gheorghiu tárcavezető.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!