
Fotó: A szerző felvétele
2009. szeptember 03., 10:032009. szeptember 03., 10:03
A beszélgetéssorozat negyedik évadjához érkezett idén a Várad folyóirat. Pénteken 18 órakor a Városi Művelődési Házban találkozhat az olvasóközönség a magyarországi költőnővel, aki, mint Szűcs fogalmazott, nemcsak alkotóként, hanem médiaszemélyiségként is gyakran szerepel a magyar televíziócsatornák műsoraiban, így igazán könnyed, különleges nyárvégi kikapcsolódást hoz az első Törzsasztal.
Szeptember végén valószínűleg komolyabb témák kerülnek majd terítékre, amikor Selyem Zsuzsa Kolozsváron élő írónőt látják vendégül a szervezők. Októberben Kőrössy Zoltán, a Magyar Rádió művelődési rovatának volt vezetője jön, novemberben pedig Borbély Szilárd költő, novellista érkezik a kultúrházba. Decemberben Grecsó Krisztián költő, prózaíró látogat el a bihari megyeszékhelyre, aki az Élet és irodalom prózarovatának új vezetője.
A Várad folyóirat több különszámban foglalkozik hamarosan a Törzsasztal eddigi meghívottaival – közölte a főszerkesztő. Az első tizenegy vendéggel készült beszélgetések átiratai, interjúk és még nem közölt fotók jelennek meg az első kiadványban még ebben az évben, s januárban, illetve tavasszal még egy-egy hasonló speciális kiadás várható. A Törzsasztal meghívottainak száma addigra valószínűleg eléri a harmincat. Pénteken a Várad ötödik számát mutatják be. Szűcs külön felhívta a figyelmet egy nagylélegzetű interjúra, amelyet Kőrössi P. József, a Törzsasztal társszervezője készített Cs. Gyimesi Éva irodalmárral.
| Huszonnégy óra alatt 9-10, nagyváradi szerző által alkotott vers- és prózakötetet tervez bemutatni a Várad folyóirat október 2-án és 3-án, a Nagyváradi Ősz előrendezvényeinek keretében. Új verseskötettel jelentkezik Kinde Annamária és Gittai István, kisregénnyel Sorbán Attila, riportkötettel Králik Lóránt és Szilágyi Aladár, aki etnosz-riportjaiból készült második kötetét mutatja majd be az első kiemelkedő sikere után. Kapaszkodunk címmel jelentet meg verseskötetet a fiatal Molnár Zsolt, aki veleszületett rendellenessége miatt soha nem járt iskolába, írni és olvasni is saját erejéből tanult meg. Szűcs elmondása szerint a maraton célja az, hogy felkiáltójel legyen: rosszul működik a váradi könyvkiadás, hiszen lapokhoz és nyomdákhoz kötődik – az itt bemutatott kötetek is így kerülhettek napvilágra. |
A 2007-ben készült beszélgetésben az irodalomtudós különös őszinteséggel mesél saját sorsáról – éppen ezért vonakodott két éven keresztül attól, hogy az interjú anyaga bárhol megjelenjék. A Várad egyébként hamarosan új arculattal jelentkezik, amelyet szintén Ujvárossy László képzőművész tervez. Év végén a Várad dupla számmal jelentkezik: az 1989. december 22-e után történt változásokkal foglalkozik majd, megmutatja, hogyan jött létre az „új világ”. A főszerkesztő meglátása szerint Nagyvárad a szabad sajtó egyik bölcsője volt, hiszen itt jött létre a legtöbb kiadvány egyszerre, bár ezek legtöbbje kérészéletű volt.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.