Hirdetés

Négy bemutatót tervez az új évadban a Kolozsvári Magyar Opera

•  Fotó: A Kolozsvári Magyar Opera Facebook-oldala

Fotó: A Kolozsvári Magyar Opera Facebook-oldala

Négy bemutatót tervez az új évadban a Kolozsvári Magyar Opera, amely továbbra is a ritkán játszott művekre összpontosít.

MTI

2018. szeptember 21., 19:302018. szeptember 21., 19:30

A kolozsvári dalszínház Ábrahám Pál operettjével, a Viktóriával nyitja az évadot vasárnap. Az előadást már júniusban bemutatták, a címszerepet első alkalommal Egyed Apollónia kolozsvári énekművész játssza.

Az évad első bemutatója november 15-én lesz, Giuseppe Verdi Otello című operáját Albu István állítja színpadra.

Hirdetés

December 27-én Maurice Ravel két egyfelvonásosát, a Pásztorórát, valamint A gyermek és a varázslatok című operát mutatja be a társulat Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója rendezésében.

Országos bemutató lesz Giacomo Puccini A fecske című operájának áprilisi premierje Anger Ferenc rendezésében. A Horváth József által vezényelt produkció a Magyar Állami Operaházzal kötött együttműködés keretében valósul meg. Az évadot Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékának premierjével zárja a társulat, amelyet Szabó Emese rendez.

Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója elmondta: a rendkívüli események közé tartozik a 100 éves számvetés elnevezésű rendezvénysorozat, amely kamarazenei hangversenyt, gálakoncertet, kiállítást, könyvbemutatót és tudományos konferenciát is magába foglal.

Az intézmény decemberben ünnepli fennállásának 70. évfordulóját, ebből az alkalomból Kodály Zoltán Háry János című daljátékát viszik színre,

ugyanis 1948. december 11-én is ezzel a művel nyitotta meg kapuját önálló intézményként a Kolozsvári Magyar Opera. Szilveszterre is készülnek műsorral, akkor a Mi, muzsikus lelkek... című produkciót tekintheti meg a közönség.

Az igazgató elmondása szerint az évad során neves vendégművészek is fellépnek a Kolozsvári Magyar Opera színpadán: Miklósa Erikát és Horváth Istvánt a Rigolettóban, Kolonits Klárát a Traviatában, Kálmándi Mihályt az Otellóban láthatja a közönség.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés