2007. október 10., 00:002007. október 10., 00:00
A Baranya megye több településén zajló fesztivál tizenhét helyszínen huszonnégy rendezvényt kínál az érdeklődőknek. Lesznek színházi, néptánc- és moderntánc-előadások, klasszikus és könnyűzenei koncertek, könyvbemutatók, valamint kiállítások. Jelentős eseménynek ígérkezik Sebestyén József Kós Károly-díjas építésznek épített örökségeket bemutató pécsi fotótárlata, továbbá a magyar származású, Nyugat-Európában élő képzőművészek kiállítása Siklóson. A rendezvényen a csíkszeredai származású Szász Endre képzőművész özvegye, Szász Lula Életem című könyvét mutatja be, Kocsárdi Levente temesvári színművész pedig a Marmeladov című Dosztojevszkij-átirattal vendégszerepel Pécsen. Október 13-án néptáncgálán mutatkoznak be a Kárpát-medence valamennyi magyarlakta régiójából érkező tánccsoportok, mellettük baranyai horvát és német nemzetiségi együttesek is fellépnek. Koncz Balázs szervező a Krónikának elmondta, idén több határon túli csoportot sikerült meghívni, Erdélyt a kolozsvári Szarkaláb néptáncegyüttes és a nagyszebeni tánccsoport képviseli. Az idei kulturális főváros, Nagyszeben más programmal is viszonozza a pécsiek márciusi látogatását: a fesztiválon bemutatkozik a HÍD – Szebeni Magyarok Egyesülete is.
Aprószentek napja van vasárnap: azokra a gyermekekre emlékezik december 28-án a római katolikus egyház, akiket Jézus születése után öletett meg Heródes.
74 éves korában elhunyt Chris Rea brit énekes-dalszerző és gitáros, a bluesos hangzású, melankolikus rock egyik legismertebb európai alakja. Halálhírét családja szóvivője erősítette meg – tájékoztat a BBC News alapján a Magyar Nemzet.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum 2025 őszén indította el „A múzeum mindenkié” című programját, amelynek célja, hogy a távolabbi települések diákjai is élményszerűen kapcsolódhassanak az intézmény kulturális örökségéhez.
A Hagyományok Háza december eleji Ünnepváró forgatagának egyik legfontosabb eseménye Mihó Attila, Szabó Dániel és András Orsolya Erzsébet Gyergyói hagyományos tánczene című kötetének bemutatója volt. Gyergyó vidékének gazdag&
„Az erdélyi irodalom hiteles legyen mindenekelőtt, a hamis hang, az üres, semmitmondó tartalom s a szemfényvesztő játszadozás csak erkölcsi kárt okozhat nekünk” – vallja Borcsa János irodalomkritikus.
Újra műsoron a Kolozsvári Állami Magyar Színház Pornokrácia című produkciója, majd Szatmárnémetiben vendégszerepel az előadás.
A budapesti Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság a magyar nemzeti értékek megőrzése, gyűjtése és népszerűsítése céljából december 15-én tizenötödik alkalommal hirdette meg új pályázatát.
Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább.
Díjazta diákpályázatának nyerteseit a Székelyföld kulturális folyóirat. Zsidó Ferenc főszerkesztőt arra kértük, értékelje ki a „Hegyek, fák, füvek” tematikával meghirdetett vers- és prózapályázatot.
A 80 évvel ezelőtt született Cs. Gyimesi Éva irodalomtudós, egyetemi tanár, ellenzéki közéleti gondolkodó sokoldalú munkásságát közelítették meg 22 előadó részvételével a kolozsvári bölcsészkaron a hétvégén szervezett konferencián.