2007. november 30., 00:002007. november 30., 00:00
A zárógála délelőtt rezesbandák felvonulásával kezdődik, a főbb tereken és utcákon muzsikáló zenekarok közt lesz a Zece
Prăjini-i banda is. Délután nyílik meg a Brukenthal Múzeum történeti részlegének új, állandó tárlata, a Német Demokrata
Fórum székházában pedig a bukaresti Virtuozii kamarazenekar koncertezik Horia Andreescu vezényletével. 19 órakor a Thalia Terem ad helyet a Nagyszebeni Állami Filharmónia ünnepi koncertjének, amelyen a belga Meir Minsky karmester, a kolozsvári filharmónia és Valentin Gheorghiu zongoraművész működik közre. Az események este a Nagypiac téren
folytatódnak népzenei koncerttel, tűzijátékkal és fáklyás felvonulással. Nagyszebent 2004. május 27-én az Unió kulturális minisztereinek tanácsa választotta Európa 2007-es kulturális fővárosává. Az erdélyi város Luxemburggal együtt kapta meg a címet. Luxemburg azonban hosszabb ideig viseli, hiszen ott a programsorozat már 2006. december 7-én elkezdődött, és
az idei év utolsó napján fejeződik be – ezzel szemben Nagyszeben rendezvényei január 1-jén kezdődtek, és szombaton
zárulnak. A szebeni programokra – 220 projektre és infrastrukturális fejlesztésekre – 50 millió eurót fordítottak az állami költségvetésből. A helyi önkormányzat számításai szerint a városban egymillió turista fordult meg ebben az évben.
Hírösszefoglaló
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.