A magyar kormány 57,5 millió forinttal (862 ezer lej) támogatja a határon túli színházak és professzionális táncegyüttesek kiemelt művészeti céljainak megvalósítását, amely 25 százalékkal több, mint az előző évben e célra fordítható összeg – közölte szombaton az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkársága az MTI-vel.
2017. február 25., 12:522017. február 25., 12:52
2017. február 25., 14:562017. február 25., 14:56
A határon túli magyar nyelvű színházak 46 millió forint keretösszegre pályázhattak önálló produkciók és színházi nevelési programok önállóan vagy koprodukcióban történő létrehozására. Emellett továbbjátszásra, technikai eszközeik fejlesztésére, valamint egymás közti vagy hazai magyar nyelvű színházak közötti szakmai együttműködések támogatására is igényelhettek forrást.
A professzionális határon túli táncművészeti szervezetek szakmai együttműködésre és képzésre 11,5 millió forint támogatást nyerhettek. A tárca közlése szerint az összesen 57,5 millió forintos keretre 23 színházi és 9 táncművészeti pályázat érkezett.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.
Május elején nyílt meg és október 26-ig látogatható a Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az idén 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát bemutató tárlat nemcsak a tudományos közösséget szólítja meg.
Különleges helyszínre érkezik a Hunyadi-sorozat: a kincses városban megnyílnak Mátyás király szülőházának kapui egy maratoni vetítésre.
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is.
Szeptember 5. és 7. között tartják a WonderPuck Utcaszínházi Fesztivált Kolozsváron.
A parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megsegítésére, a közösségi összefogás erejére hívták fel a figyelmet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház hétvégi sporteseményének résztvevői.
szóljon hozzá!