2008. január 11., 00:002008. január 11., 00:00
Nádas Péter, a kortárs magyar irodalom egyik legnépszerûbb próza- és drámaírója a román fõvárosba utazik, hogy személyesen vegyen részt a bemutatón. A sajtónak nyilatkozó Bocsárdi elmondta, bár régen foglalkoztatja és mélyen megérinti a darab, nem tudott rájönni az erõs élmény titkára. A színpadra állítás során derült ki, hogy a darab kulcsa Nádas 1956-os élményével kapcsolatos. Bocsárdi szerint Nádasnak sikerült a Temetésben „kiírnia magából\" azt a döbbenetet, amit 1956 jelentett számára. A rendezõ saját 1989-es élményeinek tükrében érzi hozzá közel állónak a Temetés szövegét és üzenetét. Bocsárdi szerint a történelmet, emberi sorsokat meghatározó pillanatok által elõidézett döbbenetbõl fakad a darab energiája, de ezenkívül még számos izgalmas téma rejlik benne: a színház és valóság, a színész és közönség viszonya, illetve az elõadó és a szöveg közti kapcsolat. A dráma fõszereplõi, Mihaela Teleoacã és Dragoº Huluba színmûvészek a rendezõi koncepció szerint azt fogják megmutatni a közönségnek, hogyan jön létre a párbeszéd alternatív kommunikációs csatornákon, hogy lehet a mozgásban lévõ eleven emberi test képeiben gondolkodni és ezeken keresztül kommunikálni. Nádas Péter József Attila- és Kossuth-díjas író, több mint húsz kötet szerzõje. Pályája kezdetén fotóriporterként és újságíróként dolgozott. Elsõ kötete 1967-ben jelent meg A Biblia címmel, Egy családregény vége címû mûve hat kiadást ért meg, s húsz nyelvre fordították le. Hírösszefoglaló
Nagy Pál (1929 – 1979) erdélyi festő, grafikus, művészeti író és pedagógus munkássága előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ soron következő tárlata.
A Jaful secolului (Az évszázad rablása) című alkotást nevezte Románia a 2026-os Oscar-díjra. A film – amely számos rangos fesztiváldíjat nyert már – egy valódi műkincslopás drámáján keresztül vizsgálja a Kelet és Nyugat közötti bonyolult viszonyokat.
Negyedik alkalommal szervezi meg a BukFeszt színházi fesztivált a Magyar Színházak Szövetsége (MASZÍN) a román fővárosban.
Őszi mozis csemege várja a filmrajongókat a Bánságban és a Partiumban szeptemberben. A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) két városban Temesváron és Nagyváradon is igazi különlegességekkel készül.
Puccini két egyfelvonásos darabját, A köpeny, valamint a Gianni Schicchi című műveket mutatja be egyazon produkció keretében a Kolozsvári Magyar Opera szeptember 18-án.
Erdélyi turnén lép fel József Attila-estjével Vecsei H. Miklós színművész október végén.
Öt friss magyar nagyjátékfilmet vetít romániai premierként az október 1. és 5. között zajló Filmtettfeszt filmfesztivál, amely további hat, az elmúlt egy-két évben készült egészestés fikciós alkotással várja a közönséget több mint 15 helyszínen.
Rendhagyó eseményre készül az idén 125 éves Szigligeti Színház: az ünnepi évadot egy szabadtéri eseménnyel nyitják meg szeptember 12-én, pénteken, 17.30 órától – tájékoztatott hétfőn a teátrum sajtóirodája.
Megsérült a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház egyik színésznője a teátrum vasárnap esti próbáján. A színésznő könnyebb sérüléseket szenvedett, a próbákat felfüggesztették.
Hat történelmi felekezet templomai lesznek nyitva szeptember 13-án Nagyszebenben a kilenc napig tartó Ars SACRA egyházművészeti fesztivál első napján.