2009. augusztus 19., 09:432009. augusztus 19., 09:43
Kincskeresés, festés, címerpajzsszínezés, kályhacsempe-készítés, hercegnői fejdíszgyártás, a gombafajták felismerésének elsajátítása – ilyen, és ezekhez hasonló tevékenységekre várják a gyerekeket a Székely Nemzeti Múzeumban. A múzeumpedagógia évek óta eredményesen működik az intézményben, és az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek rá. Eleinte szombatonként szerveztek családi napot, amikor a család minden tagja számára kínáltak elfoglaltságot.
Egy ideje a különböző időszakos kiállításokhoz kapcsolódó gyermekprogramokat, kézműves-foglalkozásokat is szervez a múzeum, mondta el érdeklődésünkre Bartha Zonga múzeumpedagógus. Mint mondta, azt szeretnék elérni, hogy akik már egyszer betértek a múzeumba, térjenek oda vissza, akik pedig még nem voltak, azokat oda tudják csalogatni az interaktív programokkal. Az egyetlen szabály, hogy a kiállított tárgyakhoz nem szabad nyúlni, de ezenkívül minden megengedett, hiszen a gyerekek mozgás és játék közben tanulnak, magyarázza a szakember, aki megtalálta a módját annak is, hogyan lehet elkerülni, hogy a kicsik a kiállított műtárgyakhoz érjenek: „ha a kezükbe adnak valami apróságot, a gyerek már nem nyúl egyébhez” – magyarázza.
A múzeum szép nemezpárnákat készíttetett az apró látogatóknak, azokat vihetik körbe magukkal, ráülhetnek, ha elfáradtak. A kézműves-foglalkozáshoz kis kötényeket kapnak, bátran lehet maszatolni, festeni. A tárlatmegnyitók idején gyermekmegőrzőt is működtetnek, ahol lefoglalják a gyerekeket a kiállítás témájához kapcsolódó tevékenységekkel. Bartha Zonga szerint már három-négy éves kortól be lehet vonni a kicsiket a múzeumpedagógiai tevékenységekbe, egyik nagy sikerű kezdeményezésük a Sovánka István üvegműves emlékére szervezett kiállítás volt, az óvónők üvegről szóló tematikus hetet szerveztek, és a múzeumban szemléltették a tanultakat.
Ha hétközben az óvodával meglátogatták a múzeumot, a gyerekek hétvégén gyakran a szüleikkel is visszatérnek. Szeptemberben a Kulturális Örökség Napjait szervezik, ennek keretében a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum és a Székely Nemzeti Múzeum Ünnepek és találkozások II. című néprajzi kiállítására kerül sor, és gombanapot szerveznek a László Kálmán Gombász Egyesülettel közösen. Mindkét rendezvényen sor kerül múzeumpedagógiai tevékenységekre is. Emellett még tervben van egy kerámiatábor megszervezése, a budapesti Szépművészeti Múzeum keramikus-múzeumpedagógus szakemberének támogatásával. Bartha Zonga elmondta, a gimnazisták látogatják legkevésbé a múzeumot, számukra az intézményben tartott tematikus órákat ajánlják, a régészeti és történelmi tárlatokon szemléletesen lehet az őskorral és a középkorral foglalkozni, a néprajz és a természetrajz részleg is sok lehetőséget kínál a diákoknak a tanulásra.
A szakember elmondta, tárlatvezetés közben a felnőttek is örülnek a múzeumpedagógiai feladatoknak, például szívesen számolják, hogy Gyárfás Jenő Gábor Áron halála című befejezetlen festményén hány ló szerepel. Erdős Zsófia menedzser meggyőződése: az a múzeum tud sikeres lenni, amely felismeri, hogy nyitni kell a közönség és a gyerekek felé. A múzeumpedagógiai tevékenységek apropóján a sepsiszentgyörgyi intézmény a budapesti Szépművészeti Múzeummal is kapcsolatba került, amellyel további együttműködést terveznek.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
Szatmárnémetiben rendez Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, aki a Harag György Társulattal állítja színpadra Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő című műve alapján készülő előadást.