Hirdetés

Múzeumok éjszakai fényben

Szent Iván napjához kapcsolódó programokkal várják a látogatókat. Az év leghosszabb napjának előestéjén, szombaton éjszakai nyitva tartással, különleges programokkal várják látogatóikat világszerte a múzeumok. A Szent Iván napjához kapcsolódó rendezvények – koncertek, tárlatvezetések, előadások, filmvetítések – elsősorban az intézmények népszerűsítését szolgálják, és tartalmas szórakozást ígérnek.

2007. június 22., 00:002007. június 22., 00:00

Még nincs hagyománya

Romániában a május 18-i múzeumi világnapot ünneplik hagyományosan, néhány helyen azonban itt is a Szent Iván-naphoz legközelebb eső szombatot választották az intézményvezetők. Sepsiszentgyörgyön második alkalommal rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját, ezúttal a képtárban. Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója lapunknak elmondta, a múlt évben a Kós Károly tervezte központi épület tárlatait mutatták be a látogatóknak, ezúttal a múzeum egy másik részlegére kívánják irányítani a figyelmet. Az éjszakai fényben a képtár című rendezvény keretében 19 órától elsősorban gyermekeket várnak az Éltes Barna szobrászművész és Vinczeffy László restaurátor vezette foglalkozásokra – ki lehet próbálni az agyagforma-készítést és gipszöntést, szénrajzolást, továbbá a vázlatkészítést Gyárfás Jenő Disznóölés című festménye egy részletéről. A továbbiakban az állandó kiállítást Vinczeffy Orsolya gyűjteménykezelő vezetésével tekinthetik meg a látogatók, Jánó Mihály művészettörténész pedig Embert keresek címmel tart előadást Nagy Albert Diogenész című képének hátteréről. Lesz filmvetítés, az érdeklődők a Lakatos Iván rendezte Inas a szalonban című, Munkácsy Mihály munkásságát bemutató dokumentumfilmet nézhetik meg.

Bukarestben hazai premierként rendezik meg pénteken a Külföldi Kulturális Intézetek Éjszakáját, tíz intézmény – a British Council, a Francia Intézet, a Goethe Intézet, a Cseh Központ, a Lengyel Kulturális Intézet, a Magyar Kulturális Intézet, az Olasz Intézet, Vallónia-Brüsszel képviselete, a Cervantes Intézet és a Román Kulturális Intézet – részvételével. A rendezvényt kezdeményező Magyar Kulturális Intézetben 18 órától fellép Fülep Márk fuvolaművész, Könczei Árpád zeneszerző, a Rackajam együttes, valamint Papp István Gázsa, Sinkó András, Székely Levente és Tóth István népzenész.

Szekrénybe zárt tehetség, sziklakórház-avató

Magyarországon 2003 óta rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját, idén szinte mindegyik intézmény rendhagyó programokat tervez szombatra. Budapesten megszámlálhatatlan programból válogathatnak a látogatók. A Műcsarnokban a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem installációját állítják ki, azt a 21. századi „kincsesszekrényt”, amely az egyetem diákjainak, végzett hallgatóinak tudását mutatja be. Az első pillantásra túlméretezett szekrénynek tűnő tárgy az úgynevezett curiosity cabinetek hagyományait eleveníti fel. Ezek a 16. században született, számtalan ajtóval, rekesszel és fiókkal rendelkező bútorok az enciklopédikus tudás tárházaiként szolgáltak, és a múzeumok előfutárának tekinthetőek. Feladatuk a korabeli gyűjtők (uralkodók, nemesek, tudósok, egyházi méltóságok, művészek) ritkaságainak, kincseinek bemutatása volt. Az egyetemi installáció vizuális és tárgyi anyaga a több mint 70 diák tudását, tehetségét kívánja reprezentálni.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum oldtimer autók bemutatójával, korhű honvédtáborral, haditorna-bemutatóval és katonazenekar koncertjével várja a látogatókat. Megnyitják ugyanakkor a budai vár alatti sziklakórházat, amely a továbbiakban a múzeum részeként üzemelne, és a katonai egészségügy történetét mutatná be. A katonai célokra jól hasznosítható barlangot már a török időkben is használták, mostani formáját az 1950-es évek közepére érte el, a katonai kórház és bunker a 60-as évek óta érintetlen. A több mint ezer négyzetméteres óriási kiállítás időutazás a Várhegy múltjába, a háborús orvoslás és a katonai bunkerek világába. A látogatócsoportok vezetőkkel járhatják végig szombaton a föld alatti folyosókat, érintve az addig elkészült kiállításrészeket. A tárlaton az első világháborús sebesültek fogadását, az 1848-as sebesültellátást, továbbá második világháborús kórtermet, műtőket és a kórházi karácsonyt mutatnak be. A többi fővárosi múzeum kínálatából érdekesnek ígérkezik még a Rendőrség-történeti Múzeum rendezvénye, ahol új bűnmegelőzési kiállítás, ujjlenyomatvétel és grafológiai elemzés várja a látogatókat, továbbá a Vajdahunyad várában működő Magyar Mezőgazdasági Múzeum által szervezett tűzfesztivál – tűzijáték és tűzugrás –, csónaktúra és fáklyás vártörténeti séta. 

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
2026. június 20., szombat

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön

Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.

Múzeumok éjszakája: színes programkavalkád a Székelyföldön
Hirdetés
2026. június 17., szerda

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron

Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.

B. Kovács András kötetét mutatják be Kolozsváron
2026. június 16., kedd

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért

Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.

Kortárs valóságunkra reflektáló magyar thriller is versenyez a TIFF fődíjáért
2026. június 15., hétfő

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben

Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.

Fesztiváldíjas monodrámával szerepel az OSZT-on az Aradi Kamaraszínház, közös székelyföldi produkció is versenyben
Hirdetés
Hirdetés