Hirdetés

Művészettel a változásért Vásárhelyen

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Profik és amatőrök, fogyatékkal élők és egészségesek léptek fel a hétvégi marosvásárhelyi fesztiválon, amelynek az Art for Change (Művészettel a változásért) elnevezésű projekt keretében elért eredmények ismertetése, a sokszínűség bemutatása, az elfogadóképesség fejlesztése volt a célja.

Antal Erika

2016. április 04., 12:312016. április 04., 12:31

A közösségnek van a legnagyobb veszítenivalója, amenynyiben nem ismeri fel, hogy csak együtt, közösen lehet fejlődni, a fogyatékkal élőt, a hátrányban szenvedőt is be kell fogadni, helyet kell adni neki a társadalomban, a művészetekben, mindabban, ami örömforrást jelent az életben – szerepel az Art for Change céljai között.

Gyárfás Erzsébet, a projekt irányítója elmondta, bár egy éve kezdték el a tevékenységet, de tulajdonképpen már hat éve tart a zene-, tánc-, színházművészeti foglalkozás önkéntesek segítségével. „Az évek során kiderült, nagyon sok a tehetséges fiatal. Két éve megírtuk a pályázatot, megnyertük, aztán kezdtünk készülni” – mondta a projektmenedzser.

A program Norvégia, Izland, Lichtenstein és Románia kormányának támogatásával, valamint az Alpha Transilvană Alapítvány hozzájárulásával valósult meg. „Ez multikulturális fesztivál, ahol mindenki megmutatja, miben a legjobb. Roma, román és magyar néptáncot, fogyatékkal élők és egészségesek közös fellépését, profik és amatőrök előadását láthattuk. Ennek az a legfontosabb üzenete, hogy a közösség veszít, ha nem fogadja el nehézségekkel élő társait” – fogalmazott Gyárfás Erzsébet.

A négynapos eseménysorozatban helyet kapott a színház, a film, a tánc és a zene. A fiataloknak naponta tartottak felkészítőt szakemberek és önkéntesek bevonásával. A táncoktatást Szőke István, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára koordinálta, aki elmondta, szívesen fogadta a felkérést, hogy a sajátos igényekkel rendelkező fiatalokkal foglalkozzék, számára újfajta szakmai kihívást is jelentett e lehetőség.

A hétvégi fellépés már a harmadik nyilvános bemutatkozása volt az Atrium Táncklubnak, a fiatalok lelkesedése, pozitív hozzáállása is hozzájárult a sikerhez, a munka eredményességéhez. „Bármilyen szocializációs tevékenységnek az a célja, személyes, kommunikációs és szocializációs határaikat átlépjék azok, akik különböző fogyatékkal élnek. A fesztivál olyan alkalom volt, amikor ez sikerült”– mutatott rá Banga Erzsébet, az Alpha Transilvană Alapítvány keretében működő Atrium-csoport vezetője.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál

Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.

Szatmárnémeti fődíjjal, erdélyi díjesővel zárult a kisvárdai fesztivál
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott

Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.

Visky András regénye rangos német irodalmi díjat kapott
2026. július 03., péntek

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.

Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta a Magyar Művészeti Akadémia érdeklődését
2026. július 02., csütörtök

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron

Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.

Hatalmi hierarchiákat övező hallgatás – A színházi évad utolsó premierje Temesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna

Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.

Ákos betegség miatt lemondja nyári koncertjeit, erdélyi fellépése is lett volna
2026. június 27., szombat

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége

Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.

Svédországról ír, Kelet-Európában értik igazán – Karin Smirnoff írónő volt a kolozsvári könyvünnep nemzetközi díszvendége
2026. június 27., szombat

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről

Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.

„A műfordító olyan, mint az űrhajós”. Vallasek Júlia a Romániai Írók Szövetsége elismeréséről
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.

Csak a kultúra az, ami egyszerre megkülönböztet és rokonít. Megnyílt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2026. június 22., hétfő

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is

Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.

Díjakkal tér haza Debrecenből a székelyföldi színházak koprodukciója és az Aradi Kamaraszínház is
2026. június 21., vasárnap

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás

Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.

Magyar film nyerte a TIFF közönségdíját, spanyol-francia mozi a legjobb alkotás
Hirdetés
Hirdetés