Művész és mecénás nagyasszonyok

A marosvásárhelyi újságíró, miután kötetbe szedte Kemény János, Molter Károly, Nyírő József, Jékely Zoltán, Szentimrei Jenő és a többi erdélyi helikonista életrajzát és munkásságát, rádöbbent, hogy az írófeleségek legalább olyan érdekes és olvasmányos témát kínálnak, mint maguk az írók. Helikoni nagyasszonyok című könyvében tizenhárom alkotó hűséges feleségének, társának állít emléket, a kötetet a hétvégén mutatták be Gyergyószárhegyen, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének találkozóján. „Adatgyűjtés közben egyre több levélben, dokumentumban, önéletrajzi regényben vagy nyilatkozatban találkoztam a feleségekkel, akik valóságos helikoni nagyasszonyokként éltek és tevékenykedtek férjük mellett. Hathatós támogatásuk vagy akár puszta jelenlétük meghatározó szerepet játszott férjük munkásságában” – fejtette ki a Krónikának Adamovits. Õk azok, akik a kötet előszavának szerzője, Papp Kincses Emese szerint a magyar női lélek örökszép vonásait hordozták, ugyanakkor anyák és társak, nemzeti hagyományaink és nyelvünk leghűbb őrizői voltak. „A súlyos trianoni trauma, a hazavesztés megérintette őket és cselekedtek, a kisebbségi sorsba került erdélyi magyar közösség szolgálatába álltak. Önként és alázattal” – olvasható az előszóban.
A könyvből megtudhatjuk, hogy a marosvécsi várkastély úrnője, Kemény Jánosné nemcsak vendégszerető háziasszonynak, hanem a kultúra mecénásának is bizonyult. Bornemissza Elemérné nemcsak az irodalmat pártolta, hanem jótékony célú összejöveteleket, előadásokat is szervezett; a vak író, Szántó György felesége, Adél asszony több ezer kötetet olvasott fel világtalan urának. A nagyasszonyok között igazi művészi tehetségek is akadtak: ilyen volt Szentimrei Ferenczy Zsizsi opera-énekesnő. Molter Károly feleségének, Zsófiának pedig az volt – a szerző szemszögéből – a legnagyobb érdeme, hogy összegyűjtötte és rendszerezte férje szemétbe hajított, több mint ötezer levelét.