
Fotó: Biró István
RIVALDA – Egy rövid méltatás terjedelmébe nem férne bele mindenkinek a felsorolása szerzőktől, rendezőtől, koreográfustól egészen a fellépőkig stb. (Aki ilyesmire kíváncsi, gondolom, tudja, hova kell kattintania.) Tekintsünk el tehát a közhelyes formaságoktól. A Légy jó mindhalálig című musical ősbemutatója 1991. április 19-én volt, hol máshol, mint a debreceni Csokonai Színházban. Nagy sikerrel, és a darab 26 éve szerte Magyarországon azóta is sikerrel fut, hol itt, hol ott. Kis-Magyarországon.
2017. január 26., 13:552017. január 26., 13:55
Tudomásom szerint a Kolozsvári Állami Magyar Színház január 14-ei, szombati előadása hazai ősbemutató volt. (Kérem, cáfoljanak meg a tájékozottabbak, nincs harag, csak az idő sürget.)
Ezelőtt húsz évvel azt írtam volna, hogy mindenki közismert (nem feltétlenül közkedvelt!) házi olvasmányát színre vinni egy zenés darab keretében óriási kihívás. De kik és hányan olvassák ma Nyilas Misi erkölcsépítő, a feltétlen tisztességről, jóságról szóló, amúgy Móricz Zsigmond által nem is gyermekregénynek szánt művét? Egyáltalán ma még kötelező olvasmánynak számít? (Ezennel el is árultam magam: nagyobb gyerekeim már kinőtték az érintett periódust, a kisebbek pedig még nem érték el – lelkem rajta, pedagógusok, segítsenek!)
A kolozsvári bemutató tetszett, élveztem, lekötött, kellőképpen és időben mosolyogtatott, és még a vége sem vált melodramatikusan szirupossá. Színpadi mozgás, multifunkcionális díszlet (a padsoros áthelyezések, mozgatások telitalálatnak tűntek!), kort idéző, de kortálló jelmezek, tiszta intonálás. Mind-mind dicséretet érdemel részemről. Nem kimondottan slágergyanús, de tetszetős dalbetétek, nem akrobatikusan balettes táncjelenetek, de azért látványosak.
Az összkép remek. Ne várjanak személyre szóló kiemeléseket – amúgy tudomásom szerint nagyon sok a kettős szereposztás –, és azt is tudni vélem, hogy már-már telt házasnak ígérkeznek a február 18-ai, valamint március 5-ei és 26-ai előadások is. A bemutató sikeréből ítélve nemcsak azért, mert a színpadra lépő közel 30 gyermekszereplő, mint tudjuk, apuka-anyuka, testvér, nagyszülő, barát stb. csalogató, amolyan tuti telt házas kritérium. Trendi. A Báthory Erzsébet című musical kolozsvári bemutatója óta (amit szintén imádtam, habár elárulok egy titkot: nálam a musical a Jézus Krisztus szupersztárral és a Hairrel kezdődik, és szerencsére van mivel folytatódnia...) várom ezeket az úgynevezett könnyedebb műfajú, többé-kevésbé sikeres előadásokat, és gratulálok a két intézmény nyitásbátorságához. (Amúgy a Báthory Erzsébetet nemsokára újból láthatjuk a Kolozsvári Magyar Operában).
Mert „musi-KELL\", és kell, és kell... Nevetve formál például a zene szeretetére is, szórakoztatva gondolkodtat el morális értékekről. Jó volt látni, én várom és remélhetőleg meg is nézem a második szereposztást is.
Bardocz Sándor
A szerző televíziós újságíró
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
szóljon hozzá!